Gyurcsány Ferenc szerint „észszerűtlen” és „elvetemült” a kormány szja-visszatérítése a családosoknak

 

Bár az Orbán-kormány 2010 óta több nemzeti konzultáción is kikérte a magyar emberek véleményét, a baloldali pártok még mindig nem igazán tudnak mit kezdeni a nemzeti kormányzás egyik alapját adó, közvetlen beleszólást biztosító intézménnyel. Márpedig most egy újabb nemzeti konzultáció előtt állunk, és fontos kérdésekre várja a választ a választópolgároktól a kormány.


A jobboldal nemcsak kormányon, hanem ellenzékben is élt a nemzeti konzultáció adta lehetőségekkel, hiszen Orbán Viktor már 2005-ben elindította az első nemzeti konzultációt. És akkor is az volt a fontos szempont, hogy olyan egyetértési pontokat hozzanak létre a választókkal, amelyekkel tematizálni lehet a közvéleményt – mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője az M1 Ma reggel című műsorában. Majd hozzátette, hogy 2010 óta kormányzati pozícióban ugyanez a politika érhető tetten a nemzeti konzultáció keretében.


Az elmúlt tizenegy évben számtalan konzultáció volt fontos kérdésekről, az alaptörvénytől kezdve a családtámogatási rendszer átalakításán át a bevándorlás ügyéig.

Amikor a konzultációban feltett kérdésekre beérkeznek a válaszok, amelyek mellett döntenek az emberek, azt az álláspontot, politikai véleményt képviseli a kormány, és ez egy hivatkozási alap lehet

– mondta az elemző.

Innentől kezdve láthatjuk, hogy egy brüsszeli vita során a magyar kormány egy sokkal világosabb álláspontot tud képviselni, és sokkal szilárdabb az a testtartás, amit felvesz egy uniós vita során – tette hozzá.

Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten jelentette be, hogy témakör lett ezen a konzultáción, hogy a minimálbért egy vagy két lépésben emeljék-e 200 ezer forintig.

A baloldal azonban kritizálja ezt a minimálbér-emelést, és „nem is tudnak mit kezdeni a nemzeti konzultáció intézményével. Igyekeztek többször lemásolni ezt a nemzeti konzultációt, a hetekben is akartak indítani más témában nemzeti konzultációt, de ők mindig lyukra futnak ezzel, mert érdektelenségbe fullad az ellenzék által indított bármilyen típusú nemzeti konzultáció” – fogalmazott Deák Dániel.

A kormány által kezdeményezett aktuális konzultáció másik fontos kérdése a személyi jövedelemadó visszatérítése a gyermekes családoknak, ha elérjük idén az 5,5 százalékos gazdasági növekedést.

Ezzel kapcsolatban Nacsa Lőrinc, a KDNP szóvivője közösségi oldalán leírta, hogy mit mondott Gyurcsány Ferenc a parlamentben. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint „észszerűtlen” és „elvetemült” ez a döntés, de Jakab Péter (Jobbik) és Tóth Bertalan (MSZP) is kritizálta a javaslatot.

Deák Dániel elmondta, hogy „sokan meglepődhetnek ezen a kijelentésen, de aki élt 2010 előtt, és aki megnézi az akkori intézkedéseket, az láthatja, hogy akkor az adóemelések politikáját követte a balliberális kormányzat”.

A Demokratikus Koalícióhoz közeli közgazdászok még a minap is arról beszéltek, hogy inkább egy nagyszabású megszorítócsomagot kellene bevezetni Magyarországon.

Ezzel szemben a jobboldal már hosszú évtizedek óta azt szorgalmazza, hogy az adócsökkentések hozzák meg a gazdasági növekedést, és eredményezik azt, hogy csökken a szegénység Magyarországon, és nő a foglalkoztatottság.


A nemzeti konzultáció kérdőívén a klímastratégiával összefüggő kérdés is szerepel, és a beérkező válaszok alapján képviseli majd Orbán Viktor a magyarok álláspontját az Európai Unióban.

A legvitásabb kérdés, hogy az EU-ban be akarnak vezetni egy úgynevezett klímaadót, amelyet a gépjármű-tulajdonosokra, ingatlantulajdonosokra vetnének ki, és ez azt jelentené, hogy minden magyar embernek több adót kellene fizetni.

Ahhoz, hogy a magyar kormány egy ilyen kérdésben erős álláspontot képviseljen, vagy akár meg tudja akadályozni egy ilyen típusú adó bevezetését, mindenképpen szükség van arra, hogy több százezres vagy milliós nagyságrendben is a nemzeti konzultáció keretében világos álláspontot képviseljenek a magyarok, hiszen az elkövetkezendő évek egyik legfontosabb kérdése lehet az ilyesfajta globális adók bevezetése – emelte ki Deák Dániel.

A címlapfotó illusztráció.