×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Kovács Ákos producerségével készült el a 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnusza

 

Bemutatták a szeptemberi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszát. Erdő Péter bíboros azt mondta: a korábbi, 1938-as kongresszus himnuszát újították fel, a produceri munkára pedig Kovács Ákos zenészt kérték fel. Emellett kiválasztották az esemény 12 hírnökét: ők népszerűsítik a következő időszakban a rendezvényt – hangzott el az M1 Híradójában.


Találkozz Jézussal Budapesten – ezzel a jelmondattal hívnak mindenkit az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra a római katolikus egyház rendszeresen megtartott, világméretű eseménysorozatára, melynek célja az oltáriszentség megismerésének és tiszteletének elmélyítése.

Ennek a jelmondatnak jegyében készült el a találkozót népszerűsítő kisfilm is. Olyan fiatalok, mások mellett Nagy Bogi, Dánielfy Gergely és Cinke Máté szerepelnek benne, akik fontosnak tartják felhívni a figyelmet a hit fontosságára.

Új hangszerelés, új hangzás – így szól az idei budapesti kongresszus himnusza. A korábbi, 1938-as rendezvény himnuszát újították meg, aminek a produceri munkáira Kovács Ákos zenészt kérték fel.

Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszának és a világesemény 12 hírnökének sajtóbemutatóján Budapesten a D50 Kulturális Központban  (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Művészek, sportolók, tudósok, orvosok: a 83 évvel ezelőtti kongresszushoz hasonlóan most is 12 hírnök buzdítja a híveket a részvételre. Többek között Böjte Csaba, Csókay András, Szikora Róbert és Lackfi János is. Erdő Péter esztergom–budapesti érsek az M1-nek arról beszélt, hogy a rendezvény a hit fontosságára hívja fel a figyelmet.

A bíboros azt mondta: a cél az, hogy minél több fiatal csatlakozzon az eseményhez.