Rusvai Miklós: A teljes védettséghez a második vakcinát is be kell adni

 

Bár itthon véget ért a járvány harmadik hulláma,a szakértők szerint nem dőlhetünk hátra, ősszel akár megérkezhet a negyedik hullám is. Ezért is nagyon fontos, hogy minél több ember felvegye az oltást nyáron. Már itthon is lehet regisztrálni a gyerekeket ugyanis csütörtökön engedélyezte a kormány, hogy megkezdődhet a 12-15 évesek oltása – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.


A magas átoltottságú országokban egyre fiatalabb korosztályt veszélyeztet a koronavírus – mondta Rusvai Miklós virológus. Hozzátette: bár százalékosan a gyerekek kevesebben betegszenek meg, az ő szervezetük számára is nagy megterhelést jelent a fertőzés. Itthon szülői hozzájárulás mellett már a 12-15 éves korosztály számára is lehet időpontot foglalni a kórházi oltópontokra.


„Az idősebbek között a vírus már nem talál megfelelő alanyt arra, hogy megfertőzze, ezért kénytelen a gyerekeket fertőzni, és azt látjuk, hogy a gyerekek, – bár százalékosan kevesebb köztük az, aki megbetegszik és főleg olyan, aki súlyos formában megbetegszik–, az ő szervezetük számára is nagyon nagy megterhelést jelenthet a koronavírus-fertőzés, és a hosszú távú kihatásait pedig nem tudjuk, hogy vajon gyerekekben milyen hatással jár” –  mondta Rusvai Miklós víruskutató.

Fontos továbbra a szeptemberi iskola nyitás kapcsán is az oltást felvenni ennek a korosztálynak, hiszen addig  az immunitásuk is kialakulhat, közelednénk a nyájimmunitáshoz, és nagyobb biztonságban lenne ezáltal mindenki.

Nem dőlhetünk hátra, ősszel megérkezhet a negyedik hullám

“Valóban lecsengett a járvány harmadik hulláma nálunk, de azért a nyarunk nem lesz olyan felhőtlen mint a tavalyi volt” tájékoztatott Rusvai Miklós.

A víruskutató elmondta, Nagy Britannia – habár már nem EU-s tag – előttünk jár, mégis fontolóra vették, hogy elhalasztják a nyitást, mivel a delta vírus terjedése aggodalomra ad okot. Ez az újfajta vírus a gyermekeket, a fiatal korosztályt sem kíméli, ezért több okból is célszerű lenne az ő oltásuk.

A rendezvények miatt a szakemberek nagyobb aggodalommal figyelik a nyarat mint tavaly nyáron.

A teljes védettséghez a második vakcinát is be kell adni

Rusvai Miklós tájékoztatott arról, hogy amennyiben fél éven belül az egyén megkapja a második oltását, nem kell előröl kezdeni a folyamatot. Nem annyira szoros az időhatár, ugyanis a különböző oltások között is különböző idő telt el a két oltás között.

„Ha valaki néhány hetet késik az nem okoz gondot, de egy féléves késés nem fér bele. Ilyenkor sajnos újra kell kezdeni a folyamatot” – mondta a víruskutató.

Rusvai Miklós kiemelte, az, hogy kinél meddig tart az immunitás/az ellenanyag egyénenként rendkívül változó. Aki megkapta mind a két oltást annak is szüksége lesz ismétlő oltásra ismerve a vírust és annak variánsait.