×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Magyarország az egyetlen az unióban, ahol több a vakcina, mint a regisztrált

 

A kormány döntése szerint már a 12 és 15 év közöttieket is be lehet oltani Magyarországon – jelentette be Orbán Viktor a Kormányinfón. A miniszterelnök azt is mondta: külön kampány nem lesz, ha a szülők úgy döntenek, be akarják oltatni gyermeküket, a szokott rendben kell jelentkezni. A regisztráció már el is kezdődött. A kormányfő kiemelte: Magyarország az egyetlen az Európai Unióban, ahol több vakcina áll rendelkezésre, mint ahányan oltásra jelentkeztek. Nyugati vakcinákból 17 millió adag van, illetve érkezik, vagyis mindenkit be lehet oltani akár harmadszor is. Orbán Viktor bejelentette: jövő héttől az ország átáll a készenléti oltási rendre.


Orbán Viktor érkezése meglepte az újságírókat. Láthatóan, nem is sejtették, hogy a miniszterelnök tartja a Kormányinfót, amelyen idén először vehettek részt személyesen az újságírók. Több mint fél évig online tartották, de a kedvező járványhelyzetnek köszönhetően újra jelen lehetettek a sajtó munkatársai, akik a kormányfőnek tehették fel a kérdéseiket.

A miniszterelnök azzal kezdte beszámolóját, hogy Magyarország legyűrte a harmadik hullámot. Az új fertőzöttek száma gyors ütemben csökken, és alacsony a pozitív tesztek aránya.

„Az ország átáll a készenléti oltási rendre”

– folytatta Orbán Viktor. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a lehetőség továbbra is adott. Sőt, kérte is, hogy aki eddig még nem tette meg, az adassa be a vakcinát, és tovább csökkentik a korhatárt. A miniszterelnök bejelentette: itthon is elindul a 12 év fölöttiek oltása.

Mintegy 137 ezren nem vették fel a második oltást. Őket, ha nem pótolják, törlik a védettségi nyilvántartásból.

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy

jelentős tartalékkal rendelkezünk. Magyarország az egyetlen olyan hely az unióban, ahol több vakcina van, mint ahányan oltásra jelentkeztek.

A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy a frontvonalban dolgozók tíz nap fizetett szabadságot kapnak. Az extra pihenést jövő decemberig vehetik igénybe.

Közben már megjelent az erről szóló rendelet a Magyar Közlönyben. Eszerint tehát tíz nap fizetett többletszabadságot kapnak azok, akik részt vesznek a védekezésben. Vagyis az egészségügyi és rendvédelmi dolgozók, a katonák és a honvédségi alkalmazottak, a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi és kormányhivatali dolgozók jogosultak a szabadságra, összesen mintegy 170 ezren.

A konkrét személyekről minden esetben a munkáltató dönt. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: az a cél, hogy akik dolgoznak, pihenhessenek is.

A címlapfotó illusztráció.