×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Karácsony az egyeteme által kiállított igazolásról állítja, hogy hivatalos állami nyelvvizsga

 

Korábbi állításaival ellentétben nincs hivatalos állami nyelvvizsgája Karácsony Gergelynek; csak egy olyan igazolása van, amelyet az egyeteme állított ki, ez azonban soha nem számított teljes értékű vizsgának – erről írt a Magyar Nemzet. A lap hiába várta a főpolgármester válaszait, amelyekkel a végzettségével kapcsolatos ellentmondásokat tisztázta volna, Karácsony Gergely nem válaszolt a kérdéseikre – hangzott el az M1 Híradójában.

Ragaszkodik korábbi állításához Karácsony Gergely, mely szerint van nyelvvizsgája. Legutóbb a főpolgármester az ATV Egyenes beszéd című műsorának hétfő esti adásában bizonygatta, hogy rendelkezik az említett bizonyítvánnyal.

A főpolgármester legutóbb a kormánykritikus német Deutsche Welle újságíróján is szinte átnézett, amikor a riporter a hétvégi ellenzéki megmozdulás okáról faggatta volna, angolul.


Hogy nyomatékosítsa az általa elmondottakat, a főpolgármester a műsor után megosztotta közösségi oldalán a nyelvvizsgája dátumát. Eszerint 2000. május 29-én adott számot a tudásáról. Az időpontból azonban egyértelműen látszik, hogy az csakis az ELTE-n tett lektorátusi vizsgája lehet, és az – mint ahogy a Magyar Nemzet már megírta – az Oktatási Hivatal nyelvvizsgáztatási akkreditációs osztályának állásfoglalása szerint

soha nem számított állami vagy államilag elismert nyelvvizsgának.

Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Országos Nyelvoktatási és Nyelvvizsgáztatási Szakmai Egyesület elnöke a lapnak azt mondta: az egyetemi lektorátusokon tett vizsgák valahol a mai alap- és középfok közötti szinten lehettek.

Karácsony Gergely nyelvtudása ügyében az Oktatási Hivatal is vizsgálódik, ugyanis kérdéseket vet fel, hogy Gyurcsány Ferenc egykori tanácsadója állami nyelvvizsga hiányában hogyan vállalhatott 2004 és 2008 között tanársegédi, majd 2008 és 2012 között adjunktusi állást a Budapesti Corvinus Egyetemen.

Az elmúlt hetekben a főpolgármester egyre furcsább magyarázatokkal állt elő hiányos nyelvtudását illetően. Arra is hivatkozott, hogy csak a szaknyelvet érti meg, majd a gyermekkori diszlexiáját hozta fel okként, ami miatt speciális az esete az angollal.

Legújabban pedig már kérdezni sem lehet Karácsony Gergelytől. Sajtóeseményeit ugyanis kizárólag a járvány ideje alatt népszerűvé vált online formában tartja,

amelyekre csak a nem kritikus sajtóorgánumok kapnak meghívást.

Így fordulhatott elő, hogy a sajtószabadságot fennen hirdető főpolgármestertől szerdán sem tudhattuk meg, hogy szerinte van-e különbség a lektorátusi, illetve az államilag elismert B2 szintű nyelvvizsga között, és ha van, akkor mi az.

A címlapfotó illusztráció.