A főváros baloldali vezetésének munkáját jól jellemzik a gigadugók

 

Még az Országgyűlésben is szóba került a budapesti dugók ügye. Dömötör Csaba államtitkár szerint a főváros baloldali vezetésének munkáját jól jellemzik – az egyre nagyobb szemét és gaz mellett – a gigadugók. A szokásokkal ellentétben több felújítás az iskolaszünet előtt kezdődött el Budapesten, emiatt még a szokásosnál is nehezebb közlekedni – hangzott el az M1 Híradójában.

Több kilométer hossszú kocsisor torlódott fel ismét Budapesten. A főbb útvonalak a reggeli csúcsban mindenhol járhatatlanok voltak: a Nagykörúton, a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Nyugati téri felüljárón is állt a forgalom.

A külső kerületekből szinte esélytelen volt eljutni a belvárosba, az autósok órákig vesztegeltek az utakon. Kerülni nem lehetett, a mellékutcák is rövid idő alatt megteltek. A hatalmas dugóba beragadtak a taxisok is. Azt mondták: hiába várják őket az utasok, egyszerűen nem tudnak értük menni.

A közlekedési káoszt az okozza, hogy

megkezdődött a pesti alsó rakpart felújítása a Lánchíd és a Margit híd között. Az előrejutást nehezíti az is, hogy a bicikliutak miatt sok helyen csak egy sáv van.

Többen nem bírták türelemmel a várakozást és a buszsávban próbáltak előrébb jutni vagy balesetet kockáztatva, szabálytalanul fordultak meg, figyelmen kívül hagyva például a kettős záróvonalat. Az autósok szerint az a baj, hogy nem jól tervezték meg a lezárást. Volt, aki a a főpolgármestert vonta felelősségre.

A baloldal városvezetését jól jellemzi a gigadugó” – mondta Dömötör Csaba a parlamentben. Az államtitkár hangsúlyozta: meg lehet nézni a belvárost vagy a külső kerületeket reggel és délután.

Óriási dugók vannak közvetlen összefüggésben a főváros által felügyelt beruházásokkal és ez még rosszabb lesz a következő hetekben. Nos, nem a felújításokkal van a gond, hanem azzal, hogy szemmel láthatóan egyáltalán nem gondolták végig, hogy hogyan kell átszervezni úgy a közlekedést, hogy ezek a beruházások a legkisebb kellemetlenséggel járjanak. Azt tudjuk, hogy a gazos területeket méhlegelőnek hívják. Csak azt az egyet kérjük, hogy amikor beáll az egész város, akkor azt ne nevezzék autóspihenőnek, hanem nevezzék annak, ami, gigadugónak.

A közeljövőben nem lesz javulás, sőt nagy valószínűséggel még a mostaninál is nehezebb lesz majd közlekedni a fővárosban. Jövő szerdától ugyanis lezárják a Lánchidat. Várhatóan júliusban pedig elkezdik a Blaha Lujza tér felújítását is, ami legalább másfél évig tart. A kivitelezés idejére mindkét irányban sávokat vesznek majd el az autósoktól.