A Fidesz frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt a pedofilellenes törvényről. Véleménye szerint a törvényjavaslatban elmentek a falig, amit jól mutat az is, ahogy a liberális mainstream kritizálja azt. Minősített esetekben az emberöléssel azonos elbírálás alá esnek majd a pedofil bűncselekmények, az új nyilvántartásnak pedig komoly szerepe lesz a bűnmegelőzésben is.
Kocsis Máté az interjúban elmondta, hogy az új jogszabály a magyar büntetőjog rendszerét figyelembe véve a lehetséges legszigorúbb büntetéseket tartalmazza. Ezentúl a 12 évesnél fiatalabb személy ellen, vagy hivatalos személyként elkövetett bűncselekmények is szigorúbb büntetést vonnak majd maguk után. Szintén minősített eset lesz, ha valaki visszaesőként követi el a bűncselekményt.
„Például ha 12 évnél fiatalabb személlyel szemben erőszakot vagy sanyargatást alkalmazva követik el ezt a bűncselekményt, a tett az emberöléssel azonos elbírálás alá esik majd.
Magyarul: húsz évet is kaphat az illető úgy, hogy nem lehet feltételesen szabadságra bocsátani, mert a bíróságnak nem lesz erre lehetősége.”
– mondta el Kocsis Máté.
A Fidesz frakcióvezetője ismertette azt is, hogy a jogszabály célja a gyermekek minél szélesebb körű védelme a pedofil bűnözőkkel szemben. Ez pedig nem csak a pedofil bűncselekményekre vonatkozó szankciók szigorítását, hanem az ilyen típusú bűncselekmények megelőzésére szolgáló eszközrendszer kiszélesítését is jelenti.
„Ez csak az egyik oldala a feladatnak, maradt még tennivaló az áldozatsegítést illetően, de az nem a büntetőjog része” – hangsúlyozta, hogy még lesznek további feladatok is a kérdésben.
A pedofil-nyilvántartás egyszerre lesz visszatartó erő a bűnelkövetőkkel szemben, és segítség a szülőknek.
„A pedofil-nyilvántartás a szülőknek, hozzátartozóknak és a gyermek felügyeletét ellátóknak ad majd lehetőséget, hogy megnézzék, van-e a gyermek közelében pedofil. Ha valaki esetében felmerül a gyanú, ellenőrizhető lesz az ügyfélkapun keresztül. Az illető nevét beütve látható lesz a bűnügyi nyilvántartás vonatkozó része abban az esetben, ha a múltban valóban követett el pedofil bűncselekményt az a személy, akire rákerestek. Megjelenik majd az elkövető arca, településszintű lakcíme és a korábban elkövetett bűncselekmény egyes adatai” – ismertette Kocsis Máté a nyilvántartás tervezett működését.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a megelőzésben is előrelépést jelent az új jogszabály, ezentúl a pedofilok egész életére rányomják a bélyegüket az ilyen bűncselekmények.
„Ha elkapják az elkövetőt, rémálom lesz az élete”.
Az új javaslattal elmennek a falig, ennél többet a megelőzés érdekében jogszabályokkal nem lehet tenni, azonban a szülőkre is órási felelősség hárul. Mivel a leggyakrabban az interneten keresztül követik el a pedofil bűncselekményeket, fontos, hogy a világhálót használó gyerekeit mindenki óvatosságra nevelje.
Kocsis Máté szerint a törvényjavaslat szigorúságát egyébként az is jól mutatja, ahogy a liberális mainstream kritizálja azt.
„Várható volt, hogy a baloldaliak és liberálisok rárontanak majd a pedofilellenes törvényjavaslatunkra. A politikusaik ezúttal sunnyognak, most inkább a propagandasajtójukat küldték” – írta korábban a Facebookon Kocsis Máté.
A balliberális oldal reakciójáról korábban mi is beszámoltunk. Folyamatosan támadják az új törvényjavaslatot, és mentegetik a pedofilokat. Szerintük a tervezetben szereplő nyilvántartás teljesen felesleges. A szakértők szerint a balliberális oldalon a pedofilokkal szembeni érzékenyítés a cél, amikor nem üldözendő bűnként, hanem gyógyítandó betegségként, esetleg szexuális orientációként ábrázolják a pedofíliát.