Karácsony Gergelyről leomlott a máz, egyik hazugságból a másikba menekül

 

Vesszőfutásnak nevezték Karácsony Gergely elmúlt egy hetét szakértők. Ifj. Lomnici Zoltán szerint a főpolgármesternek le kellene mondania posztjáról. A Századvég jogi szakértője úgy fogalmazott, elfogadhatatlan, ha valaki azt állítja magáról, hogy tudományos fokozattal rendelkezik, miközben valójában nem. Karácsony Gergely kampánystartját katasztrofálisnak nevezte Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

„Ő már egyszer elárulta azokat az elveket, amiért becsatlakozott az LMP-hez” – mondta Sallai Róbert Benedek, az LMP volt országgyűlési képviselője, aki után Szél Bernadett sem rejtette véka alá a főpolgármesterről kialakított véleményét.

A párt egykori társelnöke egy lapinterjúban azt mondta „Karácsony Gergely egy köpönyegforgató dezertőrnek számít a pártban, aki sok mindent mondott már, és valójában nem a magyar politika megújításában érdekelt.” 


„Karácsony Gergely antréja tragikusra sikeredett, ilyen rossz kampánykezdetet még nem nagyon láthattunk a rendszerváltoztatás utáni magyar politika történetben” – fogalmazott Deák Dániel.

Az elemző szerint nem meglepő, hogy a főpolgármester vesztes helyzetben érzi magát, hiszen egy olyan hazugságspirálba keveredett az elmúlt időszakban, aminek hatására összeomlott a kampánya is – hangzott el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Leomlott a máz

„Kiderült, hogy Karácsony Gergely nem az az őszinte vidéki srác, akinek fel akarja festeni magát videóiban, hanem sokkal inkább az egyik hazugságból a másikba hazugságba menekülő politikus, akiről tényleg leomlott az a máz, leomlott az a kép, amit gondosan az elmúlt években felépítettek vele kapcsolatban” – tette hozzá Deák Dániel.

Karácsony Gergely hetek óta nem ad választ arra, hogy miért nem fejezte be egy évtized alatt sem a doktori iskolát, és önéletrajzában miért szerepel az, hogy van PhD-fokozata, miközben nincs.

„Huszonéves koromban az egyetemi angoltanárom mondta, hogy nekem valószínűleg diszlexiám lehetett”ezzel az újabb magyarázattal állt elő hiányos angoltudása miatt a napokban Karácsony Gergely.

„Speciális angolt beszéltünk, mert ugye én társadalomkutató vagyok” – angoltudása néhány napja még nem a diszlexia, hanem tudományos előélete miatt számított speciálisnak, legalábbis Karácsony Gergely saját értelmezése szerint.

A főpolgármester azóta gyártja a legkülönbözőbb magyarázatokat, miután miniszterelnök-jelölti bemutatkozója után felmerült, hogy megválasztása esetén egy nemzetközi tárgyaláson aligha tudná képviselni az ország érdekeit.

De nem is a nyelvtudás hiánya a legnagyobb probléma, hanem az, hogy Karácsony Gergely egyik hazugságból a másikba menekül, a főpolgármesternek ezért le kellene mondania posztjáról

– hangsúlyozta korábban ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi elemzője, aki szerint Karácsony aláásta a hitelességét kül- és belföldön egyaránt.

„Ha az a kép alakul ki a nyugodt, higgadt főpolgármesterről, hogy egy kis hazudozó, a tudományos munkásságát hazugságokra építette, a szakmai múltját másként vezette le, mint ahogy az a valóságban volt, akkor ez nyilván a nyugati partnerek számára is üzenet” – szögezte le a jogi szakértő.

A napokban a Mandiner írta meg, hogy Karácsony Gergely 2012-es parlamenti képviselői vagyonnyilatkozatában arról tesz tanúbizonyságot, hogy még az adjunktus szót sem tudja a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje helyesen leírni. Karácsony Gergely ugyanis a kézzel írott dokumentumban az adjunktus helyett, „adjuntkust” írt.

Elemzők szerint az elkezdett, de be nem fejezett doktori iskola sorsára juthat a főváros élén megkezdett tevékenysége is, amit Budapest első embere saját korábbi nyilatkozataival ellentétben a miniszterelnöki ambíciója miatt hagyna félbe.

Karácsony Gergely pálfordulását a nagyobbik kormánypárt múlt hét vasárnap egy videóban foglalta össze. A Fidesz szerint a főpolgármester megszegte a fővárosnak tett esküjét, és kérdés, hogyan lehetne hinni neki ezek után.

Nem önazonos Karácsony kampánya

Az elmúlt hetekben kitapinthatóvá vált, hogy Karácsony Gergely nem egy önazonos kommunikációt folytat, főként külföldi kampánytanácsadók tanácsaira hallgatva, az általuk diktált tempót követve áldozati szerepet vett fel. Úgy tesz, mint aki nem a hatalom embere, hanem a hatalommal szemben harcol – mondta Deák Dániel a Kossuth Rádióban.

Egy videóban azt mondta a főpolgármester, hogy el akarják lehetetleníteni, tehát egy mítosz építésbe kezdett, aminek sok valóságalapja nincsen, zavarban volt, testbeszéde elárulta, hogy egy mesterségesen felvett kommunikációs taktika. A nyelvtudását és a végzettségét illetően sok valótlan állításba futott bele a napokban Karácsony Gergely, egyre inkább a választók is belátnak a színfalak mögé – jelentette ki az elemző.

Ezt a trükköt nem először játssza el Karácsony Gergely, nem először próbálja magát áldozatként beállítani,

ahogy más ellenzéki politikusok is éltek már ezzel az eszközzel, ezzel akarják magukhoz vonzani azokat a szavazókat, akik megsajnálják az elesett, ártatlan politikusokat.

Mivel Gyurcsány Ferenc DK-elnök és felesége, Dobrev Klára elutasítottsága magas a társadalomban az őszödi beszédet követően, ezért Gyurcsány magát nem jelöltetheti miniszterelnöknek. Így azt a taktikát választották, hogy Karácsony Gergely mögé felsorakoznak, és Gyurcsány abban reménykedik, hogy Karácsony Gergelyen keresztül az országban is tudja érvényesíteni akaratát, mint ahogy azt most budapesti szinten megteszi.

Tulajdonképpen az történik, ami 2006-ban, annyi különbséggel, hogy most már a kampány kezdetén kiderültek a hazug kampányszólamok – szögezte le Deák Dániel. Szerinte egy ilyen hatpárti szivárványkoalíció hatalomra kerülése politikai válságok sorát hozná magával.


A teljes beszélgetést itt hallgathatja vissza.

A címlapfotó illusztráció.