×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Ön szerint az őszödi beszéd melyik részén háborodtak fel a legjobban a magyar emberek?

 

Tizenöt évvel ezelőtt, 2006. május 26-án hangzott el Gyurcsány Ferenc beszéde a balatonőszödi kormányüdülőben, amelyet az akkori miniszterelnök a szocialista frakció zárt ülésének végén mondott el. A később kiszivárgott beszédben Gyurcsány beismerte, hogy kormányzásuk alatt hazudtak az embereknek, és eltitkolták milyen megszorításokra készülnek.

 


Ön mit szól hozzá? A hirado.hu és a Kossuth Rádió Jó napot, Magyarország! című műsorának napi, közös szavazásán ezúttal arról kérdeztük olvasóinkat, hogy az őszödi beszéd melyik részén háborodtak fel a legjobban?


Az akkori miniszterelnök azon túl, hogy becsapták az embereket arról is beszélt, hogy az MSZP és a liberálisok közös kormányzása a szakadék szélére sodorta az országot.

„Elkúrtuk! Nem kicsit, nagyon!” – így foglalta össze Gyurcsány Ferenc az általa vezetett kormány teljesítményét 15 évvel ezelőtt, Balatonőszödön. A beszéd nem sokkal azután hangzott el, hogy a baloldal megnyerte a parlamenti választásokat.

„Hazudtunk reggel, éjjel meg este”

– mondta 2006 nyarán Gyurcsány. Azt is beismerte, hogy a kampányban eltitkolták, milyen megszorításokra készülnek. „Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna” – vallotta be Gyurcsány Ferenc.

A kiszivárgott beszéd felkavarta az országot, annyira, hogy már aznap este spontán tüntetések szerveződtek a fővárosban és több vidéki városban is.

Másnap, amikor kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc nem kíván lemondani, elszabadultak az indulatok. A demonstrálók az MTV Szabadság téri székháza elé vonultak, majd benyomultak az épületbe, ahol rendőrség is jelen volt. Később egy hatósági vizsgálóbizottság derítette ki, hogy a rendőröket szakszerűtlenül irányították, védőfelszerelésük pedig hiányos volt.

Az őszi tüntetések legvéresebb napja épp az 1956-os forradalom 50. évfordulójára esett. Október 23-án ugyanis a rendőrség a kormányellenes tüntetőket szándékosan a Fidesz és a KDNP ünnepi nagygyűlése felé terelte. A brutális tömegoszlatás közben az azonosító jelzés nélküli rendőrök könnygázgránátot, vízágyút, gumilövedéket vetetettek be a békés tömeg ellen, súlyos, maradandó sérüléseket okozva ezzel sok civilnek. Volt, akinek a szemét lőtték ki, másokat a rendőrségi fogdán bántalmaztak vagy aláztak meg.