Letarolta a vihar fél Orosházát

 

Nagyjából négyszáz helyre riasztották a tűzoltókat az országban a hétfői viharkárok miatt. Orosháza egy részét letarolta a vihar, a helyiek szerint tornádó lehetett, mert többen látták vagy látni vélték a földig érő felhőtölcsért, ami kis területen okozott nagy károkat. Szerencsére nem sérült meg senki. Szerdára is több megyére figyelmeztetést adtak ki a sok eső, illetve a zivatarok veszélye miatt – közölte az M1 Híradója.

Akkora pusztítást hagyott maga után a hétfő esti vihar, hogy még kedden is megállás nélkül dolgoztak a szakemberek Orosházán. A romok eltakarításából a lakók is kivették a részüket.

Ugyanis, ahol még egy nappal korábban fenyőfákból álló fasor állt, most kicsavart fákat, a földből kiálló gyökereket lehet látni.


Hatalmas pusztítást végzett az átvonuló vihar, ami percek alatt fordította ki a földből a 10-15 méteres fákat.

Csak a szerencsének köszönhető, hogy személyi sérülés nem történt. A fák ugyanis nem a házak irányába, hanem a szabad füves terület felé dőltek. A kár azonban így is tetemes,

mert a szélvihar megrongálta a házak tetőszerkezetét.

„Hatalmas szél kerekedett egyik pillanatról a másikra. Amikor kinéztem az ablakon akkor azt láttuk, hogy fölgyűri a tetőt és viszi a kukákat. Gyakorlatilag az utcában repült minden, ami mozgatható volt” – fogalmazott egy szemtanú.

A tűzoltóknak több helyszínen is intézkedniük kellett.

„A város hivatásos tűzoltói láncfűrész, létra és emelőkosaras jármű segítségével az úttestre és épületekre dőlt faágakat eltávolították, majd a megsérült tetőszerkezeteket ideiglenesen kijavították” – jelentette ki Várszegi György, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Máshol is rombolt a vihar. Egerben szintén tetőket bontott meg. Országszerte csaknem 400 helyre riasztották a katasztrófavédelmet.

A címlapfotó illusztráció.