×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

A magyarok mindössze 13 százaléka látná szívesen Karácsony Gergelyt miniszterelnöknek

 

Nem tartják valódi versenynek a baloldali előválasztást a magyarok – derül ki az Alapjogokért Központ legfrissebb felméréséből. A magyar felnőtt társadalom 42 százaléka szerint a baloldali előválasztás végeredményét már előre ki lehetne hirdetni.

Csupán a válaszadók 20 százaléka mondta azt, hogy valós versenyről van szó az előválasztás esetében. A felmérésből az is kirajzolódik, hogy Karácsony Gergelyt a magyarok kétharmada nem szeretné miniszterelnöki pozícióban látni.

Az M1 Ma reggel című műsorában Tóth Erik, az Alapjogokért Központ vezető elemzője elmondta, hogy május 10. és 12. között  ezer felnőtt magyar ember véleményét kérdezték meg arról, hogy az ellenzéki előválasztásnak mi a megítélése a magyar társadalomban.

„Az előválasztás nem több egy politikai színjátéknál, mégpedig azért, mert a különböző felek, a hat párt és elsősorban a Demokratikus Koalíció, úgy a százhat egyéni választókörzetben, mint a miniszterelnök-jelöltek kiválasztásának szintjén, megpróbálja korlátozni a versenyt”

– emelte ki a vezető elemző.

Az Alapjogokért Központ arra is kíváncsi volt, hogy vajon valódi versenyről van-e szó, vagy egy olyan megméretésről, ami korlátozott keretek között zajlik, és aminek előre meg lehet mondani a végeredményét. Tóth Erik elmondta, hogy komolyan vehető küzdelem valószínűleg csak egy helyen lesz, mindenhol máshol előre meg van beszélve a nyertes kiléte.

„Karácsony Gergely több alkalommal elmondta, hogy nem szeretne elindulni a baloldali előválasztáson, és nem szeretne miniszterelnök lenni, végül úgy döntött, hogy mégis megméreti magát” – mondta Tóth Erik.

Már korábban sejteni lehetett, hogy a főpolgármester elindul az előválasztáson, ezért a közvélemény-kutatásban arra is kíváncsi volt az Alapjogokért Központ, hogy a magyar emberek szeretnék-e Karácsony Gergelyt miniszterelnök-jelöltjüknek. A magyarok 13 százaléka mondta azt, hogy szeretné pozícióban látni.

„Az adatok alapján, azt tudom feltételezni, hogy az ellenzéki szavazók sem nézik jó szemmel, hogy Karácsony Gergely elindul a miniszterelnök-jelöltségért, miközben főpolgármesteri címmel bír”

– összegezte az Alapjogokért Központ vezető elemzője.

A címlapfotó illusztráció.