Tovább emelkedett itthon a koronavírus ellen beoltottak száma: már 4,64 millióan kapták meg az első oltást, 2,727 millióan pedig már a másodikat is. Ez azt jelenti, hogy a magyar lakosság több mint 47 százaléka kapott már legalább egy oltást. Közben hétfőtől már a külföldön élő magyarok is regisztrálhatnak oltásra – számolt be az M1 Híradója.
A fiatalokat országszerte oltják, nekik a szülői hozzájárulási nyilatkozatot is vinniük kell az oltópontokra. A Debreceni Klinikai Központban húsz helyszínen több mint négyezer embert oltottak be egy nap alatt.
SMS-alapú behívás és online regisztrációsok oltása zajlik, ők ezerhatszázas létszámban vesznek részt, illetve megnyílt a lehetőség a szabad regisztrációt követően a szabad időpontfoglalásos Szputnyik, Astra és Sinopharm oltásra – mondta Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatója.
A szentesi kórházban is az összes oltópont működött. „Ne várjuk meg a tragédiákat, ne várjuk meg. Itt is van elegendő oltóanyag, nem kell különösebb preferenciát közöttük tenni. Mi, orvosok, akik tényleg most már hónapok óta ezt tesszük, úgyis azt fogjuk beadni, ami mindenkinek a legjobb” – hangsúlyozta Földesi Irén oltópontvezető.
A budapesti Szent Imre Kórházban naponta ezer embert oltanak be, mind a hat itthon engedélyezett vakcinát használják.
Az online időpontfoglaló rendszert folyamatosan frissítik, érdemes figyelni a szabad vakcinákat.
„Regisztrálni kell a központi vakcinainfo.gov.hu honlapon, ez természetesen továbbra is igaz. De hogyha ez megvan, akkor időpontot tulajdonképpen most már kötetlenül mindenki tud magának foglalni” – ismertette Jámbor Zoltán vezető főorvos.
A háziorvosok is megállás nélkül oltanak. Az egyik tatai praxisban a regisztráltak mind megkapták az első dózist, várják az új jelentkezőket. „Minden oltás jobb, mint a lélegeztetőgép vagy mint intenzív osztályra bekerülni, én nagyon ajánlom mindenkinek, hogy oltassa be magát” – fogalmazott Reisz Kornélia háziorvos.
A beoltottak száma mintegy 4 640 000, közülük 2 727 000-en már a másodikat is megkapták. A hivatalos tájékoztató oldal szerint már több mint 5 millióan regisztráltak oltásra, és 81 százalékuk meg is kapta azt. Rétvári Bence államtitkár hétfőn a Parlamentben arról beszélt, hogy
hazánk átoltottságban megelőzi az Egyesült Államokat.
„A világ legerősebb állama, katonailag, gazdaságilag, politikailag az Amerikai Egyesült Államok, ott 46,7 százalék az átoltottság, nálunk 47,1. Pedig ha valaki a világon tényleg minden lehetőséget megragadhat, mert van hozzá gazdasági, katonai és politikai ereje, az az USA, de Magyarországon, köszönhetően nagyon sok szakembernek és nagyon sok mindenkinek, aki a vakcinák beszerzésében közreműködött, sikerült az Amerikai Egyesült Államoknál is magasabb szintre felvinni a magyar emberek védettségi szintjét” – jelentette ki Rétvári Bence.
A koronavírus elleni védőoltásra hétfőtől minden magyar regisztrálhat. Vagyis a határon túl élők is megkaphatják a vakcinát, a kórházi oltópontokra tudnak időpontot foglalni.
A kárpátaljai magyarok üdvözlik, hogy a magyar kormány nem feledkezett meg róluk az oltási kampányban, és élni is kívánnak a lehetőséggel. A több mint 40 milliós Ukrajnában az elmúlt három hónapban mindössze 940 ezren kapták meg a vakcina első adagját, és csak 18 ezren a másodikat.
Kárpátalján tegnap is csak 41 embert oltottak be, február óta pedig mindössze 25 ezren kapták meg a vakcinát.
A helyi magyarok abban reménykednek, hogy hamarosan karanténmentesen utazhatnak a két ország között.
„Én nagyon örülök annak, hogy mi, kárpátaljai magyarok is megkaphatjuk a vakcinát. Jómagam biztosan Magyarországon fogok élni a lehetőséggel, a barátaim is biztosan be fogják oltatni magukat. Ugye ez fontos, hiszen amellett, hogy a vakcina életet ment, lehetővé teszi a karanténmentes határátlépést is, hiszen sokan hónapok óta nem tudnak találkozni a családtagjaikkal, Ukrajnában pedig még nagyon sokat kellene várni a vakcinára” – fejtette ki Szaniszló András, Csap település lakosa.
A címlapfotó illusztráció.