A WHO ajánlása óta többen keresik a kínai vakcinát

 

Vasárnap reggelre átlépte a 4,6 milliót a beoltottak száma, vagyis egyre közelebb kerülünk az 5 millió beoltotthoz, az újabb enyhítések felé. A WHO ajánlása után komolyan megnőtt az érdeklődés a Sinopharm iránt. Jó hír, hogy a 16 és 18 év közöttiek több mint 50 százaléka már regisztrált – hangzott el az M1 Híradójában.


Kézfertőtlenítés, lázmérés, folyamatos a beléptetés a debreceni Kenézy Gyula kórház oltópontjaira., ahol 3700-an kapták meg a koronavírus elleni védőoltást. Köztük vannak a 16 és 18 év közötti fiatalok is, akik előzetes regisztrációval és szülői beleegyező nyilatkozattal vehetnek részt az oltási programban.

A fiatal felnőttek körében is népszerű az oltás.  Az M1-nek nyilatkozó Molnár Gergely a szülei életét szeretné megóvni azzal, hogy beoltatja magát.

„Közvetlen környezetemből, mert idén több embert is eltemettünk, úgyhogy igen fontosnak érzem" – fogalmazott.

Míg kezdetben kifejezetten népszerűnek számító vakcinák, az oltópontok tapasztalatai szerint ez mostanra megváltozott.

A hazai és külföldi pozitív visszajelzések miatt valamennyi oltóanyag iránt egyre nagyobb az érdeklődés.

„A 20. héten összességében 21 ezer oltakozót várunk, bízunk benne, hogy ezt a számot túl fogjuk tudni teljesíteni is, mégpedig azért, mert a WHO ajánlását követően a Sinopharm érdeklődés nagyon komolyan megnőtt” – mondta Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatója.

Egymás után adják be az oltásokat Kaposváron is. Többségében itt is a fiatalok és a fiatal felnőttek kérték a vakcinát.

Gyulán a fiatalkorúak mellett zömében pedagógusok érkeztek második körös oltásra. Békés megyében csak az oltópontokon eddig már több, mint 120 ezren kapták meg a vakcinát.

Egerben oltottak olyan időseket is, akik most döntöttek a vakcina mellett, például azért mert megszületett az unokájuk.

A 16-18 évesek több mint 50 százaléka már regisztrált a koronavírus-elleni vakcinára – ezt Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője mondta az M1-nek. 

„Folyamatos a regisztráció lehetősége mind a 18 év feletti fiataloknak, mind a 16 év feletti fiataloknak, tehát aki most tölti majd be a 16. életévét, ő is regisztrálhat, és folyamatosan érkeznek az oltóanyag-szállítmányok. Pfizer vakcina is rendelkezésre áll, tehát az időpontfoglalás majd a részükre is újra biztosított lesz, és az ő korcsoportjuknak az oltása is folyamatos. Természetesen a 18 év felettiekkel együtt” – mondta.

Itthon eddig összesen több mint 5 millióan regisztráltak a védőoltásra.

Közülük 4 millió 600 ezren már meg is kapták az első injekciót, 2 millió 700 ezren pedig már túl vannak a második vakcinán is. 3 nap alatt több mint 296 ezer oltást adtak be Magyarországon.

Közben szombaton 718 új fertőzöttet regisztráltak. Elhunyt 61 többségében idős beteg. 2270 embert ápolnak kórházban, közülük 261-en vannak lélegeztetőgépen.