A családbarát fordulat miatt emelkedik a gyermekvállalási kedv

 

Ma van a családok nemzetközi napja. Arra próbálják felhívni a figyelmet ilyenkor a világ minden táján, hogy a család a legfontosabb közösség az életünkben, a gyermekeknek is az a legjobb, ha egy jól működő családban nőhetnek fel. Igaz, a fejlettnek mondott országokban már nem mindenki gondolja így. A kormány szerint 2010 óta családbarát fordulat volt Magyarországon, ennek is köszönhető, hogy nő a gyerekvállalási kedv – hangzott el az M1 Híradójában.

A családok támogatását tartja a legfontosabbnak a KINCS új StartUp pályázata is. A Kopp Mária Intézet elnöke az M1-nek elmondta: Társadalmi és közösségi innovációk, e-egészség, a jövő oktatása, okos családi otthonok, családi kassza, zene és kreatív megoldások terén várnak pályaműveket.


„Olyan startupokat szeretnénk felkérni arra, hogy vegyenek részt ebben a versenyben akik az okos megoldásaikkal, az innovatív kezdeményezéseikkel a családok életét tudják megkönnyíteni illetve segíteni" – mondta az M1 Híradójának Fürész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért elnöke.

A versenyre augusztus 15-ig lehet jelentkezni a smartfamily.hu honlapon, ahol további információk is megtalálhatók a pályázatról.

Magyarországon 2010 óta a kormány elkötelezett a családok támogatásában – erről már a családokért felelős miniszter beszélt a családok nemzetközi napján. Novák Katalin hozzátette: az elmúlt évtizedben itthon megduplázódott a házasságkötések száma, csökkent a válásoké, és - ellentétben az európai uniós tendenciákkal - Magyarországon emelkedett a születések száma is.

„Családközpontú az adórendszerünk. Minél több gyermeke van valakinek Magyarországon,  annál kevesebb szja-t fizet. A négygyermekes édesanyák már szja-mentességet élveznek, jövő évtől a 25 év alatti fiatalokra is kiterjesztjük ezt a lehetőséget, emellett folyamatosan építjük a bölcsődéket, azért, hogy könnyebb legyen a család és a munka összehangolása” – fogalmazott Novák Katalin.

A miniszter azt mondta: 2020-ra 25 éves csúcsra emelkedett a gyermekvállalási kedv, és visszaállt a Bokros-csomag előtti szintre.

Novák Katalin hangsúlyozta: többek között családi adókedvezménnyel, új bölcsődei férőhelyekkel, Gyed Extrával, ingyenes tankönyvekkel, ingyenes és kedvezményes gyermekétkeztetéssel, családi otthonteremtési kedvezménnyel, jelzáloghitel-csökkentéssel és családvédelmi akciótervvel segíti a kormány a magyar családokat.

A családok nemzetközi napja alkalmából a miniszterelnök is beszélt a kormány családokat érintő intézkedéseiről pénteken a Kossuth rádióban. Orbán Viktor azt mondta: a családok a jövőben is számíthatnak a kormány támogatására.

„Még növelni kell a családtámogatásokat, még növelni kell a gyermekek után járó adókedvezményt, és mindenfajta egyéb támogatásokat kell adni a családoknak. Hogyha mindent összevetünk, akkor a havi családi költségvetés megszervezésekor vagy megtervezésekor azt mondhassa egy édesanya meg egy édesapa, hogy így, hogy több gyerekünk van, könnyebb is lesz az életünk" – mondta a kormányfő.

Orbán Viktor hozzátette: ha jó gazdaságpolitikát és családpolitikát csinálunk, akkor Magyarország népesedési egyensúlya helyre fog állni.