Csütörtökön rendben elkezdődött a 16-18 évesek oltása, keddig mind a 95 ezren megkapják, akik foglaltak maguknak időpontot – mondta az oltási munkacsoport vezetője. György István kiemelte, hogy itthon már kortól és foglalkozástól függetlenül mindenkit napokon belül beoltanak. A regisztráltak száma mindeközben meghaladta az 5 milliót – számolt be az M1 Híradója.
A fecskendők előkészítésével indult ez a nap is a táplánszentkereszti rendelőben. Hetek óta folyamatosan oltanak, most a Janssen egydózisú vakcinájával.
A körzet átoltottsága magas, a regisztráltaknak csaknem 80 százaléka már megkapta az injekciót.
Teleki György háziorvos is mindenkit arra ösztönzött, hogy regisztráljon az oltásra.
„Az elmúlt hat hétben Táplánszentkereszten hét halottunk volt, köztük két 47 éves férfi, akik nem voltak előzetesen betegek. Azt gondolom, ez egy olyan intő jel mindannyiunk számára, hogy nem kiszámítható kit hogyan betegít meg ez a vírus" – fogalmazott.
Hajdú-Bihar megyében újabb 3200, míg Nógrádban csaknem 2000 adag oltóanyagot osztottak szét a házorvosok között, amellyel elsősorban a 60 év felettieket, várandósokat és a fiatalabb krónikus betegeket oltják.
A kórházakban elindult az SMS-ben értesítettek Pfizer oltása.Budapesten, a Kútvölgyi rendelőintézetben több százan kapták meg a vakcinát. A 16-18 év közötti fiataloknak magukkal kell vinniük a szülői hozzájárulási nyilatkozatot kitöltve és aláírva a kórházi oltópontokra.
Több nagyvállalat is biztosít oltási lehetőséget a munkavállalóinak.
Az egyik debreceni járműgyártó üzemben csütörtökön 76-an kapták meg a koronavírus elleni vakcinát.
A Schaeffler Debrecen ügyvezetője Szabó Péter elmondta, fontos, hogy a munkavállalók egészségét megőrizzék.
Napról-napra egyre több a beoltott itthon. Az első dózist 4,5 millió ember kapta meg és a friss adatok szerint 2 millió 600 ezernél is többen már a második adagot is felvehették.
Hazánk továbbra is éllovasnak számít Európában az oltásokat illetően, nálunk az átoltottság 46 százalékos, míg az uniós átlag 29 százalék.
Erről az országos oltási munkacsoport vezetője beszélt az operatív törzs pénteki tájékoztatóján. György István közölte azt is, hogy rendben elindult a 16-18 évesek oltása, illetve 144 ezer regisztrált felnőtt kapott SMS értesítést arról, hogy számukra már a Pfizer vakcinája is elérhető az időpontfoglaló oldalon.
„A vakcinák rendelkezésre állásának függvényében folyamatosan fogunk újabb időpontokat is kiajánlani az EESZT időpontfoglaló rendszerében. Ahogy eddig is, továbbra is elérhetővé tesszük minden egyes vakcinát, ami első oltásra felhasználható a Pfizerből, és minden más vakcinából is. Egyik oltóanyagot sem őrizgetjük, azt szeretnénk, hogy mindenki, aki élni szeretne az oltás lehetőségével a lehető leghamarabb megkapja a védettséget jelentő vakcinát" – mondta György István, az országos oltási munkacsoport vezetője.
Az Egészségügyi Szolgáltatási Tér felületét rendszeresen frissítik, érdemes figyelni a szabad vakcinákat. Akik időpontfoglalás nélkül jelennek meg a kórházakban, azokat nem oltják be.
Az elmúlt 24 órában 1190 új fertőzöttet találtak és 71-en haltak meg a járványban. Kórházban 2612 beteget ápoltak reggel, közülük 338-an szorultak gépi lélegeztetésre. Az adatok hetek óta folyamatosan javulnak. Müller Cecília tiszti főorvos szerint túl vagyunk a járvány harmadik hullámának nehezén.
Müller Cecília hangsúlyozta, hogy nem zárult még le a világjárvány. Hozzátette: Magyarország közvetlen környezetében sem ilyen kedvezőek a járványügyi adatok, főképpen a védőoltások hiánya miatt.