Történelmi jelentőségű, hogy a világjárvány sújtotta időkben hazánk ad majd otthont a katolikusok világméretű eseménysorozatának

 

Idén ősszel a magyar fővárosban rendezik meg az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A világesemény programjáról Mohos Gábor, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust előkészítő titkárság vezetője tájékoztatta az érdeklődőket a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. A szervezők kiemelték, hogy a terveik szerint a záró szentmisét maga Ferenc pápa celebrálja majd.

115 nap múlva, 83 év után először ismét Magyarország lesz a helyszíne a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak, a római katolikus egyház rendszeresen megrendezett, világméretű eseménysorozatának, amelynek célja az oltáriszentség megismerésének és tiszteletének elmélyítése. Utoljára 1938-ban, a 34. világkongresszust tartották meg Budapesten, éppen ezért történelmi jelentőségű, hogy a koronavírus-világjárvány sújtotta időkben hazánkban tartják meg a nagymúltú, vallási eseményt 2021. szeptember 5-12. között.

Süveges Gergő műsorvezető a Kossuth Rádió Napközben című műsorában a világkongresszus kapcsán az eseményt előkészítésében résztvevő titkárság vezetőjét, Esztergom-Budapest segédpüspökét, Mohos Gábort kérdezte a részletekről.


Mindenképpen nemzetközi kongresszus lesz. A világ minden tájáról, különböző földrészekről, távoli országokból hívtunk meg előadókat, akik biztosítottak bennünket a személyes részvételük felől. A vendégek tekintetében valószínűleg túlnyomó többségében magyar közönséggel kell, hogy számoljunk. Az elmúlt egy évben azonban megtanultuk, hogyan lehet a technológia által egyedi élményben részesíteni azokat, akik személyesen nem tudnak jelen lenni a helyszínen.

Digitális platformokon keresztül minden érdeklődő szabadon csatlakozhat majd hozzánk

– kezdte a címzetes püspök, aki a katolikus világesemény témáiba is betekintést engedett a Kossuth Rádió hallgatóinak.

A kongresszus nemcsak a hitélettel hivatásszerűen foglalkozók számára lesz nyitott, hanem minden érdeklődő számára. A szervezők a különböző korosztályoknak is kínálnak tematikus programokat. A többi között koncertet ad a 100 tagú cigányzenekar, előadást tart Böjte Csaba atya és a tervek szerint az egyhetes programsorozatot Ferenc pápa záró szentmiséje zárja majd.

Napközben – minden hétköznap délelőtt 9.30-tól a Kossuth Rádió műsorán!

A címlapfotó illusztráció.