Műholdak segítségével gyűjtenek adatokat a migrációról

 

A műholdak nemcsak az erdők, vizek, mezőgazdasági területek állapotáról adnak fontos adatokat, hanem például a migrációról is hasznos információkat gyűjtenek – hangzott el pénteken, a klímaváltozásról, alkalmazkodásról és migrációról szóló konferencia második, záró napján.

Kétnapos online konferencia kezdődött május 13-án, melyet a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, a Migrációkutató Intézet és a Századvég Alapítvány szervezett. A téma a klímaváltozás, illetve a migráció volt több hazai és külföldi előadóval.

A második napon az egyik legérdekesebb előadás Ferencz Orsolya nevéhez fűződött. Az Űrkutatásért felelős miniszteri biztos egyebek mellett arról beszélt, hogy az űrkutatás hogyan tudja segíteni a klímaváltozás elleni küzdelmet, illetve a migráció is szóba került.


Miután műholdak segítségével is szerzünk be adatokat a klímaváltozásról, nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a gyártóknak, köztük a NASA-nak, magyar cégek is beszállítanak

– mondta előadásában Ferencz Orsolya.

A miniszteri biztos kiemelte, hogy az uniós országok számára elérhető Kopernikusz program a gazdák számára is hasznos segítséget nyújt, de az erdők állapotáról, a vizekről is érkeznek érdekes adatok.

A Kopernikusz az Európai Unió Föld-megfigyelési programja, amely megfigyeli bolygónkat és környezetét az európai polgárok érdekében. Műholdas Föld-megfigyelésen és helyszíni (nem űrbeli) adatokon alapuló információs szolgáltatásokat kínál.

A programot az Európai Bizottság koordinálja és irányítja. A program végrehajtásában résztvevő partnerek a tagállamok, az Európai Űrügynökség (ESA), a Meteorológiai Műholdak Hasznosításának Európai Szervezete (EUMETSAT), a Középtávú Időjárás Előrejelzések Európai Központja, az uniós ügynökségek és a Mercator Océan. A különféle információk javítani tudják az európai polgárok életminőségét. Az információs szolgáltatások szabadon és nyíltan hozzáférhetők a felhasználók számára.

Az atmoszféra monitoring szolgáltatásának segítségével különféle becsléseket is tudunk végezni

– mondta Ferencz Orsolya.

Az előadó arról is beszélt, hogy a műholdak segítségével a migrációról is tudnak adatokat gyűjteni, amely nagyon hasznos lehet.

„Már a tenger élővilágát is tudják monitorozni. A modellek egyre pontosabbak, így nagyon jó becsléseket tudunk adni a klímaváltozásról, amely nem annyira kedvező" – fogalmazott a kutató.

Mint hangsúlyozta, Magyarország arra koncentrál, hogy a világ különböző helyszíni állomásaitól minél több adatot gyűjtsön.

A különböző mezőgazdasági modellek hatása jól látható a felvételeken, például Izrael területén is, ami zöldebb lett, vagyis igenis befolyásolható a bolygó működése, klímája

– tette hozzá Ferencz Orsolya.

Anneliese Depoux, a Párizsi Egyetem Közegészségügyi Központjának igazgatója előadásában kiemelte, hogy a migráció, az egészségügy és a klímaváltozás hatnak egymásra.

Bolygónk egészsége egy új tudományággá fejlődött

– mondta a francia előadó. Kiemelte, hogy a klímaváltozás hatására nőtt a hőhullámok száma, a felmelegedés pedig sokaknál többek között szív-és érrendszeri, illetve légzőszervi megbetegedéseket okoz.

A klímaváltozás miatt évente akár 150 ezer ember is meghalhat a világon

– fogalmazott Anneliese Depoux.

Hortay Olivér a Századvég Alapítvány képviseletében egyebek mellett arról beszélt, hogy 2008-ban, a gazdasági válság idején az USA-ban 10 százalékot esett azoknak az aránya, akik a klímaváltozásban problémát láttak. Most azonban, a Covid-19 járvány idején nőtt azok száma, akik aggódnak a klímaváltozás miatt.

A Századvég vezetésével 2016 óta nagy mintás kutatások készülnek az unió tagállamaiban különféle sokakat érdeklő kérdésekben, legutóbb ősszel a klímaváltozás és a Covid-19 volt a téma

– mondta Hortay Olivér, aki kiemelte, hogy a klímaszkeptikusok aránya alacsonyabb a V4-országokban.

„Idén tovább folytatódik a vita az Európai Unióban, hogy miként kell kijelölni a különféle célokat. Az látszik, hogy nagy léptékű célokat nem szabad kijelölni, legalábbis olyanokat, amelyek az életszínvonalra hatnak" – mondta az előadó.

A címlapfotó illusztráció.