×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

A legjobbak között: magyar régiók Európa élvonalában

 

Kiemelkedő eredményt értek el a magyarországi régiók a munkanélküliség visszaszorításában és a foglalkoztatottság növelésében a mögöttünk hagyott évtizedben. Az M1 Ma reggel című műsorának Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő volt a vendége.

Jól teljesítettek a magyarországi régiók az elmúlt évtizedben európai összehasonlításban. A munkanélküliség visszaszorításában és a foglalkoztatottság növelésében is kiemelkedő eredményt értek el.

A munkaerőpiaci szakértő elmondta, hogy a foglalkoztatási ráta értékét úgy kapjuk meg, hogy  egy aktuális korcsoportban  foglalkoztatott emberek létszámát elosztjuk a foglalkoztatott korcsoport teljes népességével.

„Ha mondjuk 75 százalékos a foglalkoztatási ráta, akkor 100 emberből 75-en dolgoznak azon a területen. Az Európai Unió 2010-ben 2020-ra ezt célozta meg, Az Unió nem érte el, mi elértük Magyarországon.”

2010-ben, amikor a szocialista-liberális kormányzás véget ért, Európában 25 olyan régió volt, amelyik a legrosszabb foglalkoztatási rátával rendelkezett, és amiben négy magyar régió is volt. 10 év alatt minden magyarországi régió beérkezett a középmezőnybe, és ezen felül a magyar régiók tudtak a legnagyobbat növekedni az Európai Unió régiói közül.

Foglalkoztatási ráta szempontjából az Európai Unió legjobb 12 régiójában benne van az összes magyar régió.

„Az első helyezett is magyar, a második helyezett is magyar, és csak a harmadik helyre tudott bejutni Málta a növekedés szempontjából. Ezt három magyar régió követi”

– összegezte Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő.

Valamint azt is elmondta, hogy a Magyarországon hátrányosabb helyzetben lévő régiók, mint például Észak-Magyarország, az Európai értékek háromszorosára növekedtek az elmúlt 10 évben.

2020-ban a koronavírus járvány ellenére sem  csökkent a foglalkoztatás az országban. Magyarország a három olyan ország egyike, Lengyelország és Málta mellett, ahol az ország a második negyedéves csökkenést, a harmadik negyedévre kompenzálni tudta.

Az ország a foglalkoztatottak bővítésére koncentrált az elmúlt 10 évben. Olyan új szolgáltatók jelentek meg Magyarországon, akik a high-tech szféra területén tudták emelni a foglalkoztatási értékeket.

Magyarország időben reagált a koronavírus járványra. A karantén bejelentése pillanatában a munkahelyvédő intézkedések is elindultak, ezért nem esett akkorát a foglalkoztatás.

A címlapkép illusztráció.