×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Rendben zajlik a fiatalok oltása

 

A 16-18 év közöttiek oltása országszerte rendben elindult. Jövő hét keddig több mint 90 ezren kapják meg a koronavírus elleni vakcinát. Közben folyamatosan nő a beoltottak száma: már több mint 4 millió 420 ezren kapták meg legalább az első oltást, és 2 millió 585 ezren a másodikat. Folyamatosan lehet oltási időpontot foglalni az interneten. Ma 144 ezer regisztrált kapott SMS-t arról, hogy a Sinopharm, az AstraZeneca és a Szputnyik mellett Pfizer-oltásra is tud időpontot foglalni – hangzott el az M1 Híradójában.


A fiatalok egymás után érkeztek a kórházi oltópontokra, hogy megkapják a koronavírus elleni vakcinát, többségüket a szülők is elkísérték. A folyamat a megszokott volt. Az orvos alapos tájékoztatást adott, majd ellenőrizte a kórelőzményeket. Ha mindent rendben talált, akkor beadta az injekciót.

A Honvédkórházban külön részlegen, egyszerre több kórteremben oltottak, csaknem ezer fiatal kapta meg a vakcinát. A kórház oltóközpontjának vezetője Péter László elmondta, hogy a fiataloknak a szülői beleegyező nyilatkozatot is alá kell írniuk, be kell mutatni.

A szülői hozzájárulási nyilatkozatot a koronavirus.gov.hu portálról lehet letölteni. Ha tanítási időben adják be a vakcinát, akkor az igazolt hiányzásnak számít, az oltási kártyát kell bemutatni.

Szegeden a Gyermekgyógyászati Klinikán alakítottak ki oltóponton adják be Pfizer vakcinát a 16-18 év közöttieknek.

Bereczki Csaba, a Szegedi Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi docens szerint a fiatalok oltása nélkül nem érhető el társadalmi szinten védettség a vírus ellen. ezért mindenképpen fontos, hogy 16-18 év alattiakat is beoltsák.

Zalaegerszegen a bejáratnál átnézték a dokumentumokat, majd mindenkit egyesével elkísértek a megfelelő kórterembe. Közben a vakcinát előkészítették, majd gyorsan be is adták.

A győri Petz Aladár Kórház teljes kapacitással működik, minden regisztrált foglalt időpontot.

„Minden helyünk elkelt, 4600 fiatalt tudunk beoltani , tehát nagy a kereslet, nincsenek üres helyek" – mondta Knausz Márta, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház oltópontvezetője az M1-nek.

Kilencvenezer fiatalt oltanak be keddig

A 16-18 év közöttiek oltása országszerte rendben elindult. Jövő hét keddig több mint 90 ezren kapják meg a koronavírus elleni vakcinát.

„Ma 144 ezer regisztrált kap SMS-t arról, hogy Pfizer oltás igénybevételére közvetlenül időpontot foglalhat. Várhatóan a közeljövőben is lesz Pfizer oltásra vonatkozó ilyen közvetlen időpontfoglalási lehetőség. Ez a folyamatosan érkező oltóanyag-szállítmányoktól és az abból első körös oltásra felhasználható oltóanyag mennyiségétől fog függeni, hogy hogyan tudunk ilyen oltásokat szervezni" – mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján.

A központi tájékoztató oldal felhívja a figyelmet arra, hogy várhatóan a közeljövőben is lesz foglalható Pfizer-oltás a beérkező szállítmányoktól és a kiosztható oltóanyagoktól függően.

A mostani foglalással a kórházi oltópontok péntek és jövő hét kedd közötti napokra hirdettek Pfizer-időpontokat.

Felhívják a figyelmet arra, hogy a kórházi oltópontokra nem fogják beengedni és nem oltják be azokat, akik jogosulatlanul és időpontfoglalás nélkül jelennek meg.

 

 

 

Az online időpontfoglalóban az sms-t kapók péntek és kedd közötti napokra tudnak időpontot foglalni. Emellett a kórházi oltópontokon továbbra is szabadon lehet a regisztráltak részére időpontot foglalni AstraZeneca, Sinopharm és Szputnyik védőoltásokra.