Egy rémhírterjesztő egy egész falu haláláról posztolt

 

Rémhírterjesztéssel gyanúsította meg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda azt a nagykanizsai férfit, aki egy interneten közzétett bejegyzésében valótlanul azt állította, hogy egy Nyíregyháza melletti kis faluban mindenki meghalt, aki beadatta az oltást – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón.

 

Itt nézheti vissza az operatív törzs tájékoztatóját:

Egy egész falu halálát hazudta

Kiss Róbert elmondta, az érintett település polgármesterének közleményben kellett cáfolnia a gyorsan terjedő hamis állítást. A rendőrség megállapította: a férfi maga találta ki a közölteket, a rémhír terjesztésére különösebb indoka nem volt, kizárólag az volt a célja, hogy minél nagyobb figyelmet érjen el.

Kiss Róbert rámutatott: a hasonló hamis információk közzététele alkalmas arra, hogy az emberekben bizalmatlanságot, félelmet keltsenek a védőoltásokkal kapcsolatban, és így a járvány elleni védekezés akadályozására is. A férfinál kedden tartottak kutatást, lefoglalták elektronikus eszközeit, majd őrizetbe vették.

A férfi elismerte a bejegyzés közzétételét, az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik.

Kiss Róbert felhívta a figyelmet arra, hogy a Készenléti Rendőrség nyomozói továbbra is naponta monitorozzák az internetet „a minden alapot nélkülöző és a köznyugalmat sértő álhírek feltérképezéséért” és az elkövetők felelősségre vonásáért.

Az intézkedések számokban

A szerdai adatokat ismertetve elmondta: 438 esetben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség megszegése miatt, közülük 433-an közterületeken, hárman tömegközlekedési eszközökön, illetve megállókban, ketten pedig bevásárlóközpontban vagy üzletben szegték meg a szabályokat.

A jogszabály hatálybalépése óta 68 899-re emelkedett a maszkviselési kötelezettség megszegése miatt indult intézkedések száma – mondta.
A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 1269 rendőri intézkedésre volt szükség.

Ebből

355 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, közülük 36-an vendéglátóhelyet működtetnek.

A boltok, vendéglátóhelyek korlátozott nyitvatartására, illetve az ott-tartózkodásra vonatkozó szabályok be nem tartása miatt eddig összesen 914 intézkedésre volt szükség, ebből 174 szabálytalanság vendéglátóhelyen történt.

A kijárási tilalom és a közterületi magatartási szabályok figyelmen kívül hagyása miatt szerdán 120 ember ellen intézkedtek a rendőrök – fűzte hozzá. A novemberben bevezetett kijárási korlátozás, majd az azt felváltó kijárási tilalom, valamint a csoportosulás és gyülekezés szabályainak megszegése miatt eddig 68 292 rendőri intézkedésre volt szükség.

Szerdán is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 45 esetben léptek fel. Az átutazókat tavaly szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 17 004-szer intézkedtek.

Az alezredes elmondta: 18 886-an vannak a hatósági házi karanténban, az elmúlt napon 1790 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el. A hatósági házi karanténban lévők közül 978-an vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat – ismertette az alezredes.

A gyógyultak száma folyamatosan nő

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 420 767 fő, közülük 2 584 879 fő már a második oltását is megkapta. 1 416 a regisztrál új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 795 200-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – mondta el Galgóczi Ágnes a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője.

Elhunyt 82 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 28 970-re emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 600 461, az aktív fertőzöttek száma pedig 165 769-re csökkent.

2782 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 354-en vannak lélegeztetőgépen. Már több mint ötmillióan regisztráltak oltásra és 80 százalékuk meg is kapta azt.

Már oltják a 16-18 éveseket

​Csütörtökön megkezdődött a regisztrált és időpontot foglalt 16-18 évesek oltása kórházi oltópontokon. A mai napon nap 144 ezer regisztrált kap SMS-t arról, hogy ők már Pfizer oltást is tudnak foglalni az online időpontfoglalóban péntek és kedd közötti napokra – mondta Galgóczi Ágnes.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője kiemelte: az értesítettek péntek és kedd közötti napokra foglalhatnak időpontot.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország az első uniós ország, ahol az idősek, a krónikus betegek és a felnőttek után széleskörűen megkezdődhetett a 18 év alattiak oltása is.

Várhatóan a közeljövőben is lesz ilyen közvetlen időpontfoglalási lehetőség a Pfizer-vakcinára, ez azonban a folyamatosan érkező vakcinaszállítmányoktól és az azokból elsőkörös oltásra felhasználható vakcinák mennyiségétől függ

– tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a regisztráltak továbbra is foglalhatnak időpontot AstraZeneca-, Sinopharm- és Szputnyik védőoltásokra a kórházi oltópontokra. Kiemelte: a Szputnyik vakcinából a teljes szállítmány megérkezett, az utolsó készlet kerül ki az oltópontokra, ezért aki ebből szeretne részesülni és már regisztrált, foglaljon időpontot magának az oltásra.

Megjegyezte: szerdán 64 800 Moderna-vakcina érkezett, ezek első- és második körös oltásra kerülnek a háziorvosokhoz. Érkezett 30 ezer Janssen-vakcina is, ezek szintén a háziorvosokhoz kerülnek.  Emellett csütörtökön 67 200 AstraZeneca-vakcina érkezett, ezeket második körös oltásokra használják fel.

Kiemelte: az oltási program folyamatos Magyarországon, már 4 420 767 embert oltottak be, közülük 2 584 879-en már a második oltásukat is megkapták.

Elmondta: az elmúlt hét járványügyi adatai nagyon kedvezőek, 35 százalékkal csökkent Magyarországon a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma, A 18. héten az előző heti adatokhoz képest 8275 új fertőzést regisztráltak, 4441-gyel kevesebbet, mint a 17. héten.

Közölte: nem változott a fertőzöttek átlagéletkora, továbbra is 43 év. A nemek aránya sem változott, a fertőzöttek 54 százaléka nő, 46 százaléka férfi. A fertőzöttek korcsoportos megoszlásában sincs változás: a 18-ik hétig regisztrált fertőzöttek 23 százaléka a 40-49 évesek, alig több mint 17 százaléka az 50-59 évesek, 16 százaléka a 30-39 évesek korcsoportjából került ki, míg a 65 év felettiek korcsoportjába a fertőzöttek 12 százaléka tartozik.

A legtöbb fertőzöttet, az új esetek 12-12 százalékát továbbra is Pest megyében és Budapesten regisztrálták. A legnagyobb arányban, 50 százalékkal Tolna megyében csökkent az új fertőzöttek száma, Csongrád-Csanád megyében és Komárom-Esztergom megyében 45-45 százalékos volt a csökkenés.

Galgóczi Ágnes elmondta: sok koronavírus-fertőzésen átesett beteget érint a poszt-Covid-szindróma.

Azt kérte, aki a gyógyulás után bármilyen fennmaradó tünetet, panaszt tapasztal, forduljon háziorvosához, aki a megfelelő szakrendelésre irányítja.

A címlapfotó illusztráció.