Eleinte a tarlót és a hulladékot, majd pedig egy nyaralót is felgyújtott kedvtelésből

 

Egy férfi vasárnap szándékosan gyújtotta meg az aljnövényzetet Budapest XXIII. kerületében. A rendőrök a helyszín közelében azonosították, és elfogták a 37 éves K. S-t.

A lakásán megtalált tárgyak alapján a férfi kapcsolatba hozható volt több korábbi tűzesettel is – közölte honlapján a rendőrség.

K. S. a nyomozóknak elmondta, hogy 2018 év elejétől több esetben okozott a környéken tarlótüzet, 22 esetben gyújtott fel szelektív hulladékgyűjtőket, és egyszer egy nyaralót is, mivel szereti a tűz látványát, abban gyönyörködni szokott. A férfi körülbelül tízmillió forint kárt okozott a rongálásokkal.


A budapesti nyomozói K. S-t háromrendbeli rongálás vétség és egyrendbeli folytatólagosan elkövetett rongálás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. ​