Szabadtéri koncerttel ünnepli újranyitását a Fővárosi Nagycirkusz

 

Június 4-én nyitja meg kapuit a Fővárosi Nagycirkusz – közölte az intézmény hétfőn.

Az újranyitást május 30-án szabadtéri koncerttel ünneplik, majd egész nyáron át látható lesz, háromhetes váltásokkal a Dinasztiák című műsor korábban online megtekinthető négy felvonása; a Fővárosi Nagycirkusz új műsora a magyar artistaművészet előtt tiszteleg.

A műsorban szinte az összes cirkuszművészeti zsáner látható, a levegő-, zsonglőr-, akrobata-, gyorsöltöző-, görkorcsolya-, handstand- és illúziószámok mellett papagáj- és kutyaszámokat is bemutatnak. Az új műsor rendezői, a Silver Power tagjai – Füzy Anita és Kranitz Krisztián –, antik héroszokat idéző emelőszámukkal kápráztatják el a közönséget.

A közleményben Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, cirkuszművészeti miniszteri biztos szavait is idézik, aki kiemelte:

az előadóművészet, így a cirkusz sem fogadta el tétlenül a kényszerhelyzetet.

Munkát adtak a magyar artistáknak, online előadásokkal, médiában megosztott új és archív tartalmakkal tartották nézőikben a reményt.

Irigykedve nézte a világ Magyarországot, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ döntéseit, lépéseit, aktivitását” – fogalmazott, hozzátéve, hogy most az élet újraindításában is nagy a feladatuk. „Reményt kell adni, ki kell csalogatni a nézőket az otthonaikból, hitet kell adni, hogy sikerülni fog!” – írta Fekete Péter az élő műsorhoz készült magazin köszöntőjében.

Az újranyitást a Fővárosi Nagycirkusz előtt ingyenes, ültetett, családi cirkuszgálával fogják megünnepelni május 30-án, gyereknapon.

A hatályos jogszabályokat betartva a cirkuszba a nézők csak védettségi kártyával léphetnek be, amelyet a személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel együtt ellenőriznek. Kiemelten figyelnek továbbra is a biztonságra, a nézőtéri dolgozók maszkban fogadják a közönséget – áll a közleményben.

A címlapfotó illusztráció.