×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Orsi túlélt egy autógázolást, de utána egészen más élet várt rá

 


Temesvári Orsolya kezdő jogászként élte egy átlagos fiatal lány mindennapi életét. Versenyszerűen futott, sokat önkénteskedett, bulizott, úgy ahogy ezt sokan szokták. 2018-ban egy áprilisi napon a szokásos futóedzése után, az akkori párjával mentek haza és a zebrán egy figyelmetlen autós elütötte.

Ekkor 25 éves volt. Orsi több méterrel odébb eszmélt fel, de akkor még nem tudta, hogy az élete teljesen megváltozott. Olyan súlyos gerincvelő-sérülést szenvedett, hogy lebénult. A további életét teljes kiszolgáltatottságban kell leélnie.

A leginkább a futás hiányzik. De hiányzik az is, hogy metróval közlekedjek. Gyerekkorom óta nagyon szerettem metrózni, így most nagyon rossz, hogy ez kimarad az életemből, vagy hogy ha utazom is a metróval nagyon nehézkes számomra” – mondta Temesvári Orsolya a Duna TV Isten kezében című műsorában.

Hozzátette, ezenkívül hiányzik az önállóság, hogy fizikailag egyedül lehessen.

Most nincs olyan, hogy amikor csak szeretnék elugrom egy kávézóba és egyedül elmélkedek órát egy cappcuccino felett. Ezt már sajnos egyedül nem tudom megtenni, egyedül nem tudom meginni, megenni a rendelésem

– mondta.

Hosszú ideig minden este úgy aludtam el, hogy azt vártam, ez egy rossz álom, holnap reggel felébredek és mehetek futni, dolgozni, és az lesz a legnagyobb problémám, hogy melyik tűsarkúmat vegyem fel az irodába” – emlékezett vissza. Hozzátette, akkor eszmélt rá arra, hogy már sosem kapja vissza régi életét, amikor átkerült a kórházból egy rehabilitációs intézménybe és elkezdődtek a mindennapok, mikor megértette, mit jelent a kiszolgáltatottság, az, hogy a mosdóhasználat ezentúl egy külön program lesz az életében, mivel szüksége lesz egy másik ember segítségére.

Elmondta, most már nem szeretne jogászként dolgozni, mert

sokkal több és kreatívabb lehetősége van, mint korábban. Szeretne értéket teremteni mindabból, amiket ő is nap mint nap megtapasztal, megtanul. Tehát, nem adta fel, hanem megpróbálja ebből a helyzetéből is a lehető legtöbbet kihozni, többek közt úgy, hogy másokon segít.

Mégpedig azzal a hihetetlen lelkierővel, lendülettel, akaraterővel és hittel, amely keveseknek adatik meg. Orsi egy igazi példakép mindannyiunk számára. Élete egy felkiáltójel, megmutatja azt, hogy mik a valódi értékek, melyek az igazán fontos dolgok az életünkben.