Ma éjfélig lehet aláírni a székely uniós kezdeményezést

 

Éjfélkor lejár a Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése, az utolsó órákban még Belgiumban dolgoznak az aktivisták - mondta a kezdeményezéshez kötődően indított petíció kampányfőnöke a Kossuth Rádióban péntek reggel.

Pesty László, az irdala.hu kampányfőnöke beszélt a petícióról a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Elmondta, hogy egy 15 hónapos kampányidőszakon vannak túl. A keretfeltételeket (egymillió aláírás hat országban) már teljesítették.

A gerilla.hu is becsatlakozott, az előírt egymilliót tavaly májusban érték el. Végül tíz országot sikerült teljesíteniük: Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, Horvátországban, Litvániában, Svédországban, Szlovéniában, Spanyolországban, Lettországan és Írországban. A végére hagyták Belgiumot, az utolsó órákban még ott gyűjtik az aláírásokat. Tapasztalata szerint Belgiumban a flamand közösség volt fogékony a felhívásra.

Pesty László elmondta, a céljuk az, hogy az Európai Bizottság és a brüsszeli intézmények kezeljék kiemelt figyelemmel a nemzeti régiókat az Unióban (nemzeti régiók alatt érti a földrajzilag és körülhatárolhatóan eltérő nyelvi kulturális jelleggel úgynevezett őshonos nemzeti kisebbségeket hordozó régiókat, például a katalánok, a baszkok, a bretonok, a székelyek, a balti oroszok, a dániai németek). Szeretné, hogy az őshonos kisebbségek közvetlenül is részesülhessenek az EU kohéziós forrásaiból nyelvük, kultúrájuk megőrzéséért, „mindez a megmaradásukat szolgálja” – fogalmazott.

Jelezte: több mint 25 őshonos nemzeti kisebbség él az uniós tagállamokban.

Véleménye szerint az európai polgári kezdeményezés rosszul működik, az elmúlt kilenc évben 76 ilyen kezdeményezés indult, és mindössze hat tudta teljesíteni a feltételeket.

Szerinte túl nehezek a feltételek, általában a jóléti társadalmak nagyon nehezen értették meg a kezdeményezés lényegét.

Az európai polgári kezdeményezés jogintézménye lehetővé teszi, hogy az Európai Unió állampolgárai közvetlenül felkérjék az Európai Bizottságot, terjesszen elő jogalkotási javaslatot a hatáskörébe tartozó területen. A polgári kezdeményezést a 27 uniós tagország közül legalább hétből származó, legkevesebb 1 millió uniós polgárnak kell aláírásával támogatnia. A hét tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni az adott országra vonatkozó minimálisan szükséges számú aláírást.

Az aláírások gyűjtése 2019. május 7-én indult. A koronavírus-világjárványra tekintettel az Európai Bizottság többször is meghosszabbította a Székely Nemzeti Tanács által indított polgári kezdeményezés határidejét, amely így 2021. május 7. lett.


A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg.

 

A címlapfotó illusztráció (Székely zászló Erdélyben, a Kovászna megyei Maksa községhez tartozó Óriáspince-tetőn 2018. július 15-én, Fotó: MTI/Kátai Edit).