Kormányinfó: Aki nincs beoltva, annak nem lesz szabad nyara

 

Augusztusig biztosan fennmaradnak a koronavírus-járvány miatti korlátozások a védettséggel nem rendelkezőknek – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön online sajtótájékoztatón.

Gulyás Gergely elmondta, „a járvány továbbra is velünk van”, a koncerteken, a fesztiválokon, a szórakozóhelyeken és a sporteseményeken való részvételhez, illetve a szállodák és az éttermek szolgáltatásainak igénybevételéhez a következő hónapokban a védettségi igazolvány nélkülözhetetlen lesz.

Hangsúlyozta, a koronavírus elleni oltás továbbra is önkéntes, de regisztrációhoz kötött. Közölte, néhány napon belül bárki megkaphatja az oltást. Ismertetése szerint most is nyitva van az időpontfoglalás lehetősége az AstraZeneca, a Sinopharm és Szputnyik V vakcinára.

Félretesznek 130 ezer vakcinát a 16 és 18 év közöttieknek

Kifejtette: azoknak, akik bizonyos oltásra várnak, azzal kell számolniuk, hogy ezen a héten kevés Moderna és Pfizer oltóanyag áll rendelkezésre, mivel a beérkező 330 ezer adagból 200 ezer a második oltás, míg 130 ezret félretesznek a 16 és 18 év közöttieknek.

Gulyás Gergely szerint jövő héttől átlagosan, hetente 120–180 ezer Pfizer és Moderna vakcina áll rendelkezésre, ebből 20–30 ezer Moderna, 130–140 ezer Pfizer lesz első oltásként beadható.

Kitért arra, hogy a regisztráltak mintegy 80 százalékát beoltották, egymilliónál kevesebb azok száma, akik még nem kapták meg az első oltást. A miniszter közölte, a koronavírus elleni oltásoknak köszönhetően sikerült a koronavírus-járvány harmadik hullámát megtörni.

Gulyás Gergely elmondta, az elmúlt négy hét alatt közel kétmillió első oltást adtak be Magyarországon. 4,153 millió felett van az első oltásban részesültek száma Magyarországon, azaz a 18 év feletti lakosság közel 53 százalékát beoltották – részletezte.

Hozzátette: ennek köszönhető, hogy az újraindítás folytatódhatott, és védettségi igazolvánnyal újra igénybe lehet venni a március óta szünetelő szolgáltatásokat. Gulyás Gergely úgy látta, szabadságkérdésről van szó.

Magyarország Európában elsőként szerezhette vissza a szabadságát

– fogalmazott. Megjegyezte, a szabadság kétségkívül nem teljes, de aki beoltatja magát, az visszakaphatja a megszokotthoz közeli életét.

Kitért arra, hogy azért tartott a kormány konzultációt, hogy meg tudja, mi a véleménye a polgároknak a járvány elleni védekezésről. Közölte, több mint félmillió állampolgár fejtette ki a véleményét, 65 százalékuk támogatta, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkezők élvezhessenek előnyöket.

Ezen alapul a magyar védekezési stratégia – összegzett. Beszélt az oltóanyagokat övező nemzetközi vitákról, amely alapján szerinte nagyon könnyű felismerni, hogy komoly üzleti érdekek állnak a sokszor szakmaiként feltüntetett vélemények mögött.

Elmondta, Magyarországon szigorú vizsgálat után engedélyezik az oltóanyagokat, mindenki biztos lehet abban, hogy bármelyik Magyarországon elérhető oltóanyag biztonságos és hatékony.

A miniszter az oltásellenesség két formáját különböztette meg: ha valaki az oltóanyagok valamelyikével szemben kelt bizonytalanságot, a magyar baloldal ebben élen jár szerinte, és ha valaki generálisan utasítja el az oltást. A végeredmény mindkét esetben ugyanaz – összegzett.

Hangsúlyozta, ha valaki nincs beoltva, ki van téve a koronavírusnak, és annak brit mutánsa különösen veszélyes az egészségre, az emberi életre. A miniszter elmondta, múlt héttől ha valaki külföldről hazatér, védettségi igazolvánnyal mentesül a karantén alól. Egy most megjelenő rendelet szerint ha a felnőtt kiskorúval érkezik, akkor ez a szabály a gyermekre is vonatkozik – tette hozzá.

Egyelőre minden ország a saját védettségi igazolványát ismeri el

A védettségi igazolványokról szólva azt mondta, egyelőre minden ország a saját védettségi igazolványát ismeri el. Magyarország arra törekszik minél több állammal kössön kétoldalú megállapodást – tette hozzá. Elmondta, azok az országok, amelyekkel Magyarország megállapodást kötött, mindegyik vakcinát elfogadják.

Gulyás Gergely közölte, a déli államok is egyértelművé tették, hogy mindenkit beengednek nyáron, így nem indokolt a félelem az utazási korlátozásoktól abban az esetben, ha valakit nem nyugati vakcinával oltanak be.

A jövő évi költségvetés célja a dinamikus gazdaság megalapozása

A miniszter közölte: a kormány benyújtotta a jövő évi költségvetés tervezetét, amelynek célja, hogy dinamikus gazdasági növekedést biztosítsoni. A javaslatban a kormány 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel számol, 5,9 százalékos hiánycél és 79,3 százalékos államadósság mellett – magyarázta.

A tárcavezető kiemelte: az idei év végére érhető el az a szint, ahol a gazdaság a koronavírus-járvány kitörésekor volt, és szeretnék, ha 2022-ben folytatódna a növekedés.

Magyarország takarékos, a jövőt felélni nem kívánó, konzervatív gazdaságpolitikája bevált, és érdemben tudták csökkenteni korábban az államadósságot

– vélekedett.

Elmondta: kiemelt figyelem jut a családok támogatására, folytatódik a 13. havi nyugdíj visszaépítése, szja-mentességet kapnak a 25 év alattiak, a munkáltatói adóterhek tovább csökkennek, támogatják a beruházásokat és jut munkahelyteremtésre is. 7300 milliárd forintos újraindítási alap áll rendelkezésre – tette hozzá.

Közölte: várhatóan a visszatérés a normalitáshoz a járvány elmúltával a gazdaság területén is gyorsan megtörténik, és folytatódhat az a sikeres időszak, amely a magyar gazdaságot jellemezte a járvány előtt.

Hangsúlyozta: az egészségügyben is sikerült új korszakot nyitni, megszüntették a hálapénzt, és jelentős orvosi béremelés volt. Jövőre 769 milliárd forinttal több jut jövőre az egészségügyre, így 11 év alatt több mint megduplázódtak a kiadások – mutatott rá.

Az önkormányzatok támogatásáról is döntöttek

Gulyás Gergely kitért rá: az önkormányzatok támogatásáról is döntöttek, mert miután jelentős adócsökkentést hajtottak végre a kis- és középvállalkozóknál, az önkormányzatoknál ez kiesést jelentett. A kormány arányos és méltányos módon összesen 23 milliárd forint támogatást ad, ebből 1,7 milliárd forinttal bölcsődék, oktatási és kulturális intézmények megújulásához, megépítéséhez járul hozzá – mondta.

Kifejtette: nincs politikai motivációja a döntésnek, és a bevételek, az önkormányzati költségvetési helyzet és a megtakarítás mértéke alapján három kategóriát határoztak meg.

A leggazdagabb településeknek fejlesztési támogatást igen, működési támogatást viszont nem adnak. A második kategóriában a kieső iparűzési adóbevétel 75 százalékát megtérítik, a harmadik kategóriában – a legszegényebb településeknél – ez az arány 100 százalék – magyarázta.

A miniszter köszönetet mondott az önkormányzatoknak a járvány elleni védekezésben való részvételért,

és azt mondta, a gazdasági növekedésből a települések is jelentősen profitálnak majd.

Az ellenzék bizalmatlanságot kelt

A tárcavezető a járvánnyal kapcsolatos kérdésekre válaszolva beszélt arról: továbbra is az Országgyűlés előtt van az a baloldali pártok által benyújtott határozati javaslat, amely a rendelkezésre álló adatok szerint a leghatékonyabb Szputnyik V és a szintén kiválóan teljesítő Sinopharm oltásokat betiltaná. A miniszter sajnálatát fejezte ki, hogy a baloldal nem az oltás felvételére biztat, hanem bizalmatlanságot kelt.

Szerinte a baloldal vagy önös érdeket próbál szolgálni vagy olyan üzleti érdekeket, amelyeket nap mint nap látni a különböző médiumokban megjelenő cikkekben is.

Gulyás Gergelyt arról is kérdezték, hogy tervezik-e harmadik oltás beadását a Sinopharm esetében, illetve kié a felelősség, ha ez az oltás idősek számára mégsem nyújt megfelelő védelmet.

A tárcavezető közölte: a kérdésben megfogalmazott állítás minden alapot nélkülöz, a Semmelweis Egyetem vizsgálata szerint a Sinopharm vakcinák beadása után kialakuló ellenanyagszint mértéke akár több százszorosa is lehet annak, ami egy átfertőzöttséggel megszerezhető, ezért a híresztelésekkel ellentétben nincs szükség a kínai oltóanyag harmadik dózisának felvételére.

Leszögezte: nincs érdemi különbség a vakcinák között, a második oltás után a megbetegedettek aránya rendkívül alacsony, a védettség pedig magas, ezért nincs értelme a bizalmatlanságot kelteni bizonyos oltásokkal szemben.

A fertőzöttség mértéke az országban jelentősen csökken

Arról, hogy van-e összefüggés a lazítások és aközött, hogy Budapesten nőni kezdett a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának jelenléte, a miniszter azt mondta: a fertőzöttség mértéke az országban jelentősen csökken, a budapesti kerületek többségében is, és csak a budai kerületekben van szerény növekedés, illetve Debrecenben és Szolnokon.

Jelezte: egyelőre nem látják, hogy a nyitásnak drámai negatív hatása lenne. Arra a kérdésre, hogy a 28 ezer áldozat fényében sikeresnek tartják-e a járvány elleni védekezést, Gulyás Gergely úgy válaszolt: a tavalyi adatok szerint Magyarország a többlethalálozásokat tekintve uniós összehasonlításban a középmezőnyben van, és valószínűleg ez igén is így lesz.

A tárcavezető szerint a politikai vitákat azért kerülik ezen a téren, mert a kormány szerint nem helyes az orvosok és ápolók rendkívüli munkáját kritizálni, illetve nem etikus ez emberek halálából politikai kampányt csinálni. Beszámolt arról, hogy májusban dönt a kormány arról, hogy megtarthatók-e a nyári táborok.

Kitért arra is: a járvány közepette nehéz megmondani, mi jöhet még, de ha olyan mutáns nem lesz, amely ellen semmilyen oltóanyag nem ad védelmet, akkor nyárra visszatérhet a szabad élet.

Kiemelte azt is, megkezdődött a visszatérés az egészségügy normális működéséhez, a szűrővizsgálatok már folyamatban vannak. A tervek szerint

4,5 millió beoltottnál kerülhet sor elektív műtétekre, 5 milliónál pedig a rehabilitáció is újraindulhat, valamint feloldhatják a látogatási tilalmat.

A védettségi igazolványokkal kapcsolatos kérdésekre válaszolva elmondta: a magyar állam annak tud igazolványt adni, aki Magyarországon kapta meg az oltást, függetlenül attól, hogy magyar állampolgár vagy sem.

Közölte azt is: az oltások elfogadásáról minden országgal tárgyalnak, ahol van hajlandóság a kétoldalú megállapodás megkötésére, és remélhetőleg az összes környező országgal lesz ilyen megállapodás.

Arra a kérdésre, hogy tervezi-e a kormány, hogy Szerbiához hasonlóan pénzt adjon a beoltottaknak, a miniszter azt mondta: jutalomfizetés nem szükséges, inkább annak a tudatosítása fontos, hogy az oltás valóban életet ment, illetve, hogy járnak vele többletjogosítványok a védettségi igazolvány által.

Beszámolt: dolgoznak azon, hogy tajszám nélkül ne csak regisztrálni lehessen az oltásra, hanem időpontot is lehessen foglalni. Jelezte: az időpontfoglaló rendszer gyengénlátó verziójával kapcsolatos problémákat továbbította a Belügyminisztériumnak.

Kérdésre kitért arra is: a Fidesz-frakció tagjai maximálisan felelősségteljes magatartást tanúsítanak, és Becsó Zsoltnak nem volt semmilyen információja a szavazás idején a pozitivitásáról, a szavazás után egy-két nappal tudta meg a koronavírustesztje eredményét, és ezt akkor jelezte is.

Türelmet és a megértést kért Gulyás Gergely azoktól, akik nem vagy nem időben kapták meg az igazolásukat

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter kérdésre válaszolva elmondta: a kormányhivatalok soron kívül kezelik a védettségi igazolvánnyal kapcsolatos észrevételeket, így reményei szerint egy-két héten belül minden ilyen ügyet megoldanak. Türelmet és a megértést kért azoktól, akik nem vagy nem időben kapták meg az igazolásukat.

Kitért arra is: a kormány dönteni fog arról az előterjesztésről, hogy a védettségi igazolvány érvényességét veszti, ha valaki a 2. oltást nem adatja be magának. Beszámolt: rendőrségi nyomozás folyik az elektronikus regisztrációs rendszer elleni, múlt pénteki terheléses támadás ügyében.

A miniszter a fővárost érintő kérdésekre válaszolva a Ferencváros és Kispest között a Galvani levezető út miatt kialakult vitáról azt mondta, a kormány támogatja, hogy a híd megépüljön, ez a főváros eminens érdeke.

Ha ki kell jelölni egy útszakaszt, lesznek olyanok, akik annak nem feltétlenül örülnek – tette hozzá. Elmondta, a kérdésről tárgyalnak a főpolgármesterrel és a kerületi polgármesterekkel, valamint a Fővárosi Közbeszerzések Tanácsán is többször szerepelt az ügy.

A Budapest működésére vonatkozó kérdésre elmondta, részben politikai kérdés, ki hogy ítéli meg a főváros másfél éve hivatalban lévő vezetőinek teljesítményét.

Hozzátette:

úgy tűnik, hogy a főpolgármester a tisztségét ugródeszkaként használja arra, hogy miniszterelnök-jelölt lehessen.

A fővárosban több a dugó, a szemét és a hajléktalan, mint korábban – jelentette ki –, ezért jó lenne, ha a főváros szánna időt ezekre a komoly problémákra is.

Arra a felvetésre, ad-e a kormány támogatást a fővárosi cégek dolgozóinak béremelésére, közölte: a főváros a leggazdagabb önkormányzat. Az uniós átlag 151 százaléka az egy fővárosi lakosra jutó GDP, míg vannak olyan térségek az országban, ahol ez a hatvan százalékot alig haladja meg – magyarázta.

Budapest mintegy 120 milliárd forintnyi tartalékkal rendelkezik, és – elfogadva, hogy ezek egy része jövőbeni projektek fedezete – így is azt lehet mondani, hasonló mozgástere egyetlen más önkormányzatnak sincs.

A minisztert kérdezték a Fudan Egyetem budapesti campusának építéséről is. Azt mondta, ha érkezik ilyen előterjesztés, a kormány készen áll rá, hogy kiemelt beruházássá nyilvánítsa a campus megépítését. A kormány világos döntést hozott, mind a diákváros, mind a korábban ígért egyetemi kapacitás meg fog épülni, lesznek kollégiumi helyek és lesz egy világ élvonalába tartozó egyetem.

Megjegyezte, már a szocialista kormány is fontosnak tartotta a felsőoktatási együttműködést, Gyurcsány Ferenc például miniszterelnökként 2007 őszi, pekingi látogatásán azt mondta, hogy nagyon pártolná a két ország közötti felsőoktatási együttműködés erősítését.

A Fudan Egyeteme a világ egyik legjobb egyeteme

Szerintem ebben egyetértés van. A Fudan Egyetemen Soros Györgytől Obama elnökig nagyon sokan tartottak előadást és a világ egyik legjobb egyeteme, ami itt nem ideológiai, hanem gazdasági természetű oktatási tevékenységet fog folytatni” – fogalmazott.

Arra kérdésre, hogy az egyetemi modellváltásnál szerepet játszott-e ideológiai szempont, úgy felelt, ha ideológiai szempontnak tekinti valaki azt, hogy nemzeti szemléletű emberek kerüljenek nemzeti intézmények kuratóriumaiba, akkor igen, de pártpolitikai ideológia nem játszott szerepet a kuratóriumi tagok kiválasztásánál.

Ezért van a kuratóriumokban nagyon sok ismert és elismert szereplője a magyar gazdaságnak, ezért van benne a korábbi szocialista házelnök asszony és a baloldali összefogás által támogatott miskolci polgármester.

Gulyás Gergelyt kérdezték Varga-Damm Andrea videójáról, amelyben a független képviselő arról beszél, hogy a kormány és az ellenzék közös terve, hogy a magukat védettnek gondoló emberek összefertőzzék egymást, és így elhalasztható legyen a jövő évi választás.

A miniszter úgy reagált,

a járvány miatt az elmúlt időszakban a politikában is előtérbe kerültek az orvosi kérdések, „így talán a képviselő asszonyon is lehet segíteni”.

A gazdasági adatokra áttérve, a munkaerőpiacról szólva közölte: a 2021. márciusi és az azzal szezonálisan összehasonlítható, a járvány előtti, 2019. márciusi adatokból az látszik, hogy 2021 márciusában többen dolgoztak, mit 2019 azonos időszakában.

A legfontosabb, hogy ahol részmunkaidőre álltak át, ott a szolgáltatószektor újraindulásával minél hamarabb helyreálljon az eredeti állapot. A miniszter kiugróan jó májusi adatokban bízik, és reményei szerint, ha a szolgáltatószektor visszanyeri a 2019 nyarán látott állapotát, akkor a munkaerőpiacon akár újabb rekordszámokat is lehet majd mérni.

Az Európai Unió jövőjéről most kezdődő vitáról elmondta, Magyarország részt vesz benne, mert úgy látja, az intézményesített európai együttműködésnek nincs alternatívája, de nem akar európai egyesült államokat.

Értékelése szerint van egy karakteresen közép-európai jövőkép az EU-ról és ennek elfogadása az európai projekt sikerének záloga. Ukrajna NATO- és európai uniós csatlakozásáról azt mondta, amíg Ukrajna a nyelvtörvényt nem változtatja meg, addig Magyarország blokkolni fogja a NATO-val való párbeszédet, és így tenne az uniós csatlakozással is, de annak rövid távon amúgy sincs realitása.

A címlapfotó illusztráció.