Már az elmúlt hónapokban is látszott, hogy egyre többen fedezik fel Magyarországot túrázás közben, és sokan két keréken járják be a természetet. Az elmúlt időszak fejlesztései felpörgethetik idén a biciklis turizmust. A főbb túrahelyszíneken már tárt karokkal várják a kirándulókat.
Már az elmúlt hónapokban is látszott, hogy egyre többen fedezik fel Magyarországot túrázás közben, és sokan két keréken járják be a természetet. Az elmúlt időszak fejlesztései felpörgethetik idén a biciklis turizmust. A főbb túrahelyszíneken már tárt karokkal várják a kirándulókat.
Festői kilátás mellett kerekeztek a családok a hétvégén a Tisza-tó körüli bicikliúton. A Poroszlót Tiszafüreddel összekötő kerékpáros hidat tavaly júniusban adták át, máig több mint 100 ezren tekertek át rajta. A tópart az ország minden pontjáról vonzza a turistákat.
A tavaszi napsütésben egyre többen választják a természetjárást, különösen a hosszú bezártság után. Az egyik legnépszerűbb úti cél a Bükki Nemzeti Park, ahol a hegyi tekeréshez az idei szezontól elektromos kerékpárokat is bérelhetnek.
Kozma Attila, a nemzeti park oktatási referense elmondta, hogy az elektromos rásegítéssel kisebb erőfeszítéssel teljesíthető a 600 méteres szintkülönbség. A bükki túraútvonalakon több szervizállomást is létrehoztak, ahol a bajba jutott kirándulók minden eszközt megtalálnak.
„Itt segítenek beállítani az ülést vagy gumit cserélni, kereket centrírozni” – mondta a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője, Szádeczky Kornélia.
A vadregényes tájak felfedezőinek a Magyar Természetjáró Szövetség ingyenes telefonos alkalmazása is segít, ahol túrajavaslatok, kevésbé ismert helyszínek, térképek és pontos leírások is segítenek a választásban.
Sárváron a hagyományos biciklik mellett különleges járművekkel készülnek a szezonra. Azt mondják: a városba évről évre egyre többen látogatnak el.
Közben elkezdték építeni az ország első fedett kerékpáros fapályáját Budapesten. Az úgynevezett velodromot a kormány 700 millió forinttal támogatja, és már az idén elkészülhet. A pálya nem csak versenysportra alkalmas, a gyerekek is elsajátíthatják a helyszínen a biciklizés és a KRESZ alapjait.
Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Révész Máriusz szerint reneszánsza van a túrázásnak és a kerékpározásnak, ami a nyári szezonnak és a fejlesztéseknek köszönhetően csak tovább növekedhet.
Révész Máriusz elmondta, hogy nem véletlenül 2021 a kerékpározás éve, hiszen rengeteg kerékpárút épül.
„Soha ennyi kerékpárút építése nem zajlott Magyarországon, mint most. Nagy tempóban épül a Budapest és Balaton közötti kerékpárút, megújul a balatoni bringakör, és a Duna menti kerékpárút is épül” – számolt be a fejlesztésekről.
Az aktív sportolást és a belföldi látnivalókat népszerűsíti a Magyar Turisztikai Ügynökség is. A Magyarország újraindult! kampánnyal azt szeretnék üzenni, hogy a szabályok betartása mellett ismét felfedezhetők hazánk kulturális és természeti értékei.
A címlapfotó illusztráció.