×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szemtelen hazugságok

 

Akkor vált érthetővé, hogy parádés színpadi táncosunk, a bukott miniszterelnök miért feleségét küldi maga helyett a kormányfő(elő-)választás frontvonalára, amikor Klára asszony minapi debütálásán előállt a farbával: „be kell vezetni a közműminimumot, húzni kell egy határt, aki annál kevesebbet fogyaszt, az ingyen kaphat gázt, vizet és villanyt”. Képzeljék el, ha ezt a mondatot nyílt tekintetű Gyurcsány uram mondja ki, nagy nyilvánosság előtt!


Hahotára fakadt volna egy egész ország. De talán még a pink floyd-i Fal Emberei – akik Dobrev mögött, két hatalmas felületen tapsoltak és bégettek, buzgón statisztálva, elmosódott arccal és olvashatatlan névvel, mint az egykori droidok, akiknek leesett az azonosítója, fokozva a hiteltelen jelölt hiteltelenségét –, talán még ők is elnevették volna magukat két szervilisen brekegő hang kiadása között. Hiszen a legfiatalabbak kivételével ki ne emlékezne 2006 forró augusztusára, amikor a tévéből azt hallottuk: „gázáremelés, villanyár-emelés, adóemelés”? Mindezt azután, hogy alig pár hónappal korábban, a választást megelőző viták során tenyérbe mászó stílusban oktatták ki politikai ellenfeleiket, s többek között egy volt cenzor szótagolta el cinikus lassúsággal, hogy „nem lesz gáz-ár-e-me-lés”. Hát lett. Akkora, hogy egy országot durrantott szét a társadalmi robbanás.

Új műsorhoz új férfi kell. S ha férfiú nem akad a gáton (legföllebb olyan, aki kormányfőként egyetlen ciklust sem csinált végig, mert puccsistaként vészkapusként vagy félidőben érkezett, vagy amikor ott volt neki a lehetőség, hogy „táncolj, Feri!”, akkor három év után árkon-bokron át futott el a szétbarmolt gazdaság rá zuhanó téglái alól), akkor még mindig ott van Dobrev „Bartislava” Klára asszony. A Hiteles Személyiség. Ő aztán olyan, de olyan hitelesen ígéri az ingyen vizet, mint azok az elvtársaik, akik ’56 októberében Rajk újratemetésén fogadkoztak, hogy „Soha többé”, hogy három hét múlva éjszakai embervadászatokat tartva halomra lődözzék fölkelt honfitársaikat.

Olcsó, szociális demagógia, a tájékozatlan, kiszolgáltatott emberek szédítése – mondhatnók, de talán több is annál. „A rezsicsökkentés annak segít, aki az úszómedencéjét vagy a kocsibeállóját akarja fűteni, aki keveset fogyaszt, az csak kevés támogatást kap a közösből” – dörögnek hadüzenetet a magyar családok tízezrein segítő intézkedésnek a véres kezű Apró Antalok, az impexes, nyilván titkosszolgálati háttérrel soha sem rendelkező Petar Dobrevek ma élő utódai. „Úszómedence….” – sziszegi kígyóélességű hangján a videóban az „ez az ember”-ként bemutatott jelölt.

Nyilván arra épít, hogy a választók is afféle, a két háttérfalon látható droidok, kivehetetlen arcvonásokkal és elmosódott névvel. Akik nyilván nem emlékeznek arra, hogy milyen – mondjuk úgy – vitatható, az adócsalás gyanúját felvető körülmények között számolta el a Gyurcsány-házaspár által létrehozott Fittelina cég a híres Szemlőhegy úti villában az úszómedence-építés költségeit. S akkor az okirathamisítás gyanújába keveredett, Gyurcsány által képviselt fantomcégről, a Nomentanáról egy szót sem beszéltünk. S arról sem, hogy került az Apró-família a szemlőhegyi villába, mely nem az ő tulajdonuk volt, hanem – már 1936-tól – Sebestyén Aladár, a Weiss Manfréd alapította Ferroglobus Rt. (nyilasok által nyilvántartásba vett) igazgatójának villája, amíg Rákosiék az ingatlant nem „államosították”.

Több ez tehát, mint demagógia. Pofátlanság talán? Ahogy sután, félművelt félmondatokkal a közös európai gyökerekre s a kereszténységre próbál hivatkozni egy olyan briganti-párt jogutódjának politikusa, mely elődpárt letartóztatta, és elhurcolta, feloszlatta és bebörtönözte a papokat, a szerzetesrendeket, a hívőket, s mindenkit, aki nem szajkózott valamiféle vulgármaterialista ostobaságot. S ahogy hivatkozgat Mózes kőtábláira. Pedig azokon olyasmi olvasható: „Ne lopj!” Ezt a két szót írta fel nemrég egy fiatal férfi a szemem láttára az egyik kispesti önkormányzati épület kapujára, festékszóróval…

Szemünk előtt készülnek hát fel arra, hogy újabb hazudozással, megosztással és gyűlöletkeltéssel, pofátlan ígéretekkel kábítsák el a „zembereket”, akiket oly könnyű néhány felelőtlen mondattal elvakítani. S aztán, aki látja még a valóságot, s ennek hangot is, ad, protestál, annak pedig ismét kilőhetik majd a szemét.