A „nyunyókák” rendszeres tisztítását kérte a szülőktől Müller Cecília

 

A 16 és 18 év közöttiek után „nagy reménységünk van arra”, hogy a még fiatalabb korosztályok számára is a későbbiekben elérhetők lesznek a vakcinák, „hiszen arról értesültünk”, hogy 12-15 év közötti korosztályokra is engedélyezteti a vakcináját a Pfizer/BioNTech cég – mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs napi tájékoztatóján.

Müller Cecília országos tiszti főorvos (Forrás: M1)

Ezt korábban már benyújtotta az amerikai gyógyszerügynökségnek a gyártó, és jelen pillanatban pedig az Európai Gyógyszerügynökséghez, az EMA-hoz nyújtotta be ezt a kérelmét és bizakodóak vagyunk, hogy ez is létre tud jönni – tette hozzá.


Egy utolsó gondolat erejéig magánál tartotta a szót Müller Cecília. Azt mondta, nagyon sok édesanya és család fordult hozzá tavasszal a higiénés feltételek, óvoda látogatás, bölcsőde látogatás kapcsán, mivel az operatív törzs azt kérte, hogy saját játékot ne vigyenek be az intézményekbe, hiszen az akkori járványügyi helyzet rendkívül bizonytalan volt még.

Ugyanakkor, mint fogalmazott, „természetesen tudjuk jól, hogy a pici gyermekekhez kötődnek azokhoz a személyes tárgyakhoz, amiket jellemzően alváshoz használnak, akár pelenka, akár más kis plüss állatka akár a nyunyóka is. Kérem, hogy a szülők gondoskodjanak ennek az otthoni rendszeres tisztításáról és semmi akadálya nincs, hogy a gyermekek ezt az intézményekbe bevigyék”.

Ezt követően Gál Kristóf az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője nehezen tudta átvenni a tájékoztató vezetését, hiszen olyan jó hangulatot keltett benne Müller Cecília kijelentése.

Gál Kristóf az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője (Forrás: M1)