Ingyen gáz, villany, víz? Miniszterelnök-jelöltként mutatkozott be Dobrev Klára

 

Drámai zenei aláfestéssel érzékeltette szombat délutáni, online bejelentésének felvezető videójában Dobrev Klára, hogy miért tett meg 4320 kilométert Magyarországon. Bejelentette miniszterelnök-jelöltségét és bírósággal fenyegetőzött. A DK-s politikus emellett ingyen gázról, vízről és villanyról is beszélt.

Dobrev Klára a nyugdíjasokat „találta meg” ezalatt, derült ki az online sajtótájékoztatón. A felvezető videóból kiderült: a miniszterelnök-jelölt bejárta a „kevesek Magyarországát” és meg szeretné valósítani a „sokak Magyarországát.”

A kevesek a törvény felett álló, közpénzből száz- és ezermilliárdokat felhalmozó, “bűnben élő” fideszes vezetők, a sokak pedig a hétfőtől péntekig dolgozó, adót fizető, mégis egyre rosszabbul élő magyarok – jelentette ki.


A műsorvezető, Manhalter Dávid, a DK jelöltje „az ellenzéki előválasztáson a Corvin-negyedtől a Tisztviselőtelepig” a tájékoztatón számos, sötétben maradó arcú, kis ikonokban megjelenő embert „mutatott be”, mint Dobrev Klára csapatát. Ez a csapat két, „Team Dobrev” nevű falon helyezkedett el.

Ahogy az várható volt, a DK Dobrev Klárát indítja kormányfőjelöltként. A párt vasárnap jelentette be Dobrev jelölését – írja a mandiner.hu. A hvg.hu hozzáteszi: „Egy Dobrev-Jakab-Karácsony küzdelem a legvalószínűbb jelen állás szerint”.

Mózes kőtábláit emlegette Dobrev

Döntöttem, talán még soha, semmire nem álltam készen egész életemben, mint a most, előttünk álló időszakra ”– jelentette ki Dobrev. A politikus úgy fogalmazott: készen áll arra, hogy egyesítse „az Orbánnal” szemben álló ellenzéki sokaságot. Céljainak megfogalmazását megtapsolták a falon megjelenő emberek, akiknek neve nem volt olvasható.

Ezúttal hivatalosan is bejelentem, hogy a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltjeként elindulok az ellenzéki előválasztáson” – így Dobrev, aki megnevezte azokat a pártokat, akiknek támogatására számít: DK, Momentum, Jobbik, MSZP, Párbeszéd, LMP. Kijelentette, hogy „a következő kormányra tengernyi feladat van” (sic!).

Dobrev Klára „a történelem főutcájára” terelné vissza Magyarországot, abba az Európába, melynek közös eszméje „Mózes kőtáblái vagy Jézus születése”. Szerinte ebből a jelenlegi kormányfő „ki akar rángatni minket”.

„Nemzeti tragédiába sorolta, sodorta”

„Orbán ebből a sok ezer éves történelmi, kulturális, nyelvi hagyományból akar kirángatni minket és valahol Oroszországhoz vagy Kínához kötni – fogalmazott Dobrev. Ez történelmi tragédia lenne, fűzte tovább gondolatait, s szerinte a következő kormány ettől óvhatná meg Magyarországot.

Dobrev szerint a pandémia beköszöntével lépésről lépésre esett szét a magyar állam. Magyar emberek ezreinek halálát írta a jelenlegi kormányzat számára. Szerinte a bolygón a legrosszabbul kezelte a magyar kormány a Covid-járványt, miközben „az egészségügyi kormányzat királyi csontok keresésével foglalkozik, vagy nem tudom én, mivel.”

„Bármennyire fájó is, Orbán Viktor és politikája nemzeti tragédiába sodorta, sorolta Magyarországot” – fogalmazott némi nyelvbotlással Dobrev.

Szívügyekről

Dobrev Klára azt mondta, nem akar részletes programbemutatót tartani, amit azzal indokolt, hogy ezen a választáson nem a DK-nak, hanem az ellenzéki összefogásnak és a jövő koalíciós kormányának kell, hogy közös programja legyen. Hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy ne lennének szívügyei.

Az első és legfontosabb szívügyének nevezte, hogy a kormányváltás után a kabinet hirdessen korrupciós vészhelyzetet és azonnal kezdje meg a munkáját egy antikorrupciós szervezet, amely együttműködik egy önálló, korrupcióellenes rendőri egységgel. Arra is kitért, hogy minden politikus esetében vagyonosodási vizsgálatot kell lefolytatni és meg kell akadályozni, hogy a kizárólag közpénzből meggazdagodott  „fideszes oligarchák a vagyonukat kimenthessék”.

Azt mondta, hogy a kormány megpróbálja a közvagyon egy jelentős részét kimenekíteni, az országot és a következő kabinetet pedig eladósítani. Akik ezt kitervelték, végrehajtották, vagy bármi közük volt ehhez, azok mind a bíróságon fognak felelni „az elsőtől az utolsóig” – jelentette ki Dobrev Klára.

Ingyen gáz, ingyen villany, ingyen víz

A miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, szeretné visszaállítani a nyugdíjak svájci indexálását. Szerinte a rezsicsökkentés annak segít, aki az úszómedencéjét vagy a kocsibeállóját akarja fűteni. Szerinte be kell vezetni a közműminimumot, húzni kell egy határt, aki annál kevesebbet fogyaszt, az ingyen kaphat gázt, vizet és villanyt.

A család, az család, család ott van, ahol szeretet van - jelentette ki Dobrev Klára. Hozzátette, a családi pótlékot a duplájára, a fogyatékos gyermeket nevelők és az egyedülálló szülők esetében pedig a háromszorosára emelné. Arról is beszélt, szeretné, ha újraindulna a panelprogram, amelynek során uniós támogatásban, önrész nélkül minden panel- és társasház lehetőséget kapna a felújításra.

Az egészségügyre áttérve azt mondta, a járvány világosan megmutatta, hogy emberéletet csak ember tud megmenteni. Az egészségügyi fejlesztés ne csak a kórházak épületeiről, a rendelőkről és az eszközökről szóljon, a következő években 3000 szakorvost és legalább 9000 szakdolgozót kell szolgálatba állítani az egészségügyben és szükség van még 500 háziorvosra is – szögezte le.