A járvány 27 ezer áldozatára emlékeztek Szegeden

 

A koronavírus-járvány áldozataira emlékeztek a Szegedi Tudományegyetem sürgősségi betegellátó önálló osztályának munkatársai vasárnap este a Dóm téren.

Buresch Györgyi sürgősségi szakápoló a helyszínen újságíróknak elmondta, a Fogadalmi templom előtt a járvány magyarországi áldozataira emlékezve 27 802 mécsest helyeztek el. A 43 sorban, soronként csaknem 650 mécses szinte teljesen megtöltötte a teret.

Szintén mécsesekből kirakták a 3 208 515-ös számot is, amely a világszerte koronavírus okozta megbetegedésekben elhunytak számát jelezte.


A megemlékezés kezdeményezője az osztály mellett működő támogató csoport, az SBO Angyalai civil szervezet volt. A mécseseket a téren a járványügyi előírásoknak megfelelően a járókelők elől kordonokkal elzárt területen négy óra alatt helyezték el önkéntesek – közölte az egészségügyi szakember.

A kezdeményezéssel a járvány áldozataira szerettek volna emlékezni, részvétüket kifejezve a hozzátartozóknak és tisztelegve azok előtt a kollégák előtt, akik egy éve a frontvonalban küzdenek a betegek életéért – mondta Buresch Györgyi.

A megemlékezéshez kapcsolódva napnyugtakor Szeged tizenhárom templomában egyszerre megszólaltak a harangok. A viharos széllökések miatt a tervekkel ellentétben a mécseseket nem lehetett meggyújtani, azokat a szervezők a szegedi templomoknak adományozzák.

A címlapfotó illusztráció.