×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nem sérti az alapjogokat és az alaptörvényt a védettségi igazolvány

 

Folytatódik a tömeges oltás Magyarországon, szerdáig több száz helyszínen adják be a Sinopharm vakcinát. Ebben az ütemben várhatóan a héten már négymillióan be lesznek oltva, és életbe léphetnek a további enyhítések. A kormány véglegesítette az újraindítás következő lépéseit.

Az új szabályok jelentős része a védettségi igazolványhoz kötött, ez pedig sokak szemében alkotmányellenes intézkedésnek tűnik.

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, az alaptörvény úgy fogalmaz: az alapjogok nem korlátozhatatlanok, bizonyos esetekben a szükséges módon, célhoz kötötten az egészség és az élet védelme érdekében befolyásolhatók.

A beoltottak többletszolgáltatásokat vehetnek igénybe, több szabadságot kapnak, nem pedig több jogot.

„Egy krízishelyzetben két jog ütközésekor a biztonsághoz fűződő jogok erősebbek, mint a szabad mozgás joga” – érvelt.

A szakértő hozzátette, nem alaptörvény ellenes a védettségi igazolás.

A kínai Sinopharm vakcina kapcsán a baloldal részéről felmerült egy tudatos politikai félrevezetés ténye. Az alkotmányjogász szerint mivel számos kutatás eredménye kimutatja, hogy az álhírek, a tévinformációk több halálesetet és fertőzést generálnak, akár ok-okozati összefüggés is lehet a baloldali oltásellenes kampány és a halálesetek száma között.


A címlapfotó illusztráció.