Megvan a 3,5 millió beoltott, így szombat reggeltől kinyithatnak a teraszok, a kijárási tilalom kezdete pedig este 11-re módosul – jelentette be a miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban. A szolgáltatók gőzerővel készülnek a nyitásra. Orbán Viktor arról is szólt, hogy ha meglesz a négymillió beoltott – várhatóan a jövő hét közepén –, akkor a szolgáltatások széles körét nyitják meg azok előtt, akiknek van védettségi igazolványuk – hangzott el az M1 Híradójában.
Pénteken korán reggel, egy Facebook-posztban tudatta közösségi oldalán a miniszterelnök, hogy elérte az átoltottság a 3,5 milliót. Orbán Viktor rövid videóban foglalta össze mi várható ezután, majd a pontos számokról is beszámolt a Kossuth Rádióban.
„A ma hajnalban tartott operatív törzs ülésen azt közölték velem, hogy 3 508 846 személyt oltottunk be, ez pedig azt jelenti, hogy a teraszok holnap reggeltől kinyithatnak” – fogalmazott Orbán Viktor, aki arról is beszélt, hogy a terasznyitáshoz kapcsolódóan szombattól 23 óráig kitolódik a kijárási tilalom kezdete is.
Napközben megjelent a Magyar Közlönyben a hivatalos rendelet is, amely szabályozza a pontos nyitvatartás részleteit is.
A vendégeket a szabályok szerint fél 10-ig lehet majd kiszolgálni.
Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a pénteki tájékoztatón közölte, hogy a teraszokon és a kerthelyiségekben a vendégeknek nem kell viselniük a maszkot, a vendéglátóhelyek belső területén azonban igen.
„A vendégek a megrendelt ital és étel elvitele idejéig, valamint a mellékhelyiség használatáig tartózkodhatnak a vendéglátó üzletek belső területén. A vendéglátóhely üzemeltetője és alkalmazottja az üzlet teljes területén köteles viselni a maszkot” – mondta.
Orbán Viktor a Kossuth Rádióban arról is beszélt, hogy a következő napokban, hetekben annyi vakcina érkezik, amivel nagyon gyorsan meg lehet duplázni a beoltottak számát. Lehetőség nyílik egy újabb korcsoport beoltására is.
„Ma az az álláspontja a magyar járványügyi hatóságnak, hogy a 16–18 év közöttiek beolthatók. Pfizerrel merjük őket beoltani csak, ezért ma utasítást adtam arra, hogy annyi Pfizert különítsenek el, amennyi a 16–18 év közöttiek számára szükséges lehet, és ők ezt megkaphatják” – mondta a kormányfő.
A miniszterelnök arról is beszélt: május közepére előállhat az a helyzet, hogy mindenkit beoltanak, aki regisztrált. Akkor a világ bármely pontjáról jöhetnek majd magyarok és megkapják a vakcinát.
A veszélyhelyzeti intézkedések meghosszabbításáról Orbán Viktor azt mondta: a járványveszély nem múlt el, a kormány cselekvőképességét a parlament nyári szünete alatt is fenn kell tartani.
A miniszterelnök már a négymilliós átoltottság utáni lehetőségeket is felvázolta a reggeli rádióinterjúban, amit számítása szerint már jövő hét szerda-csütörtök környékén elérhet az ország. Akkor egy jóval szélesebb körű újranyitás következik – a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára.
Várhatóan a jövő hét közepén elérjük a 4 millió beoltottat is, ami miatt további újabb könnyítéseket lehet majd megtenni, a szolgáltatások széles köre kezdheti meg újra a működését. Gőzerővel készülnek a színházak, mozik, a múzeumok, a fitnesztermek és a fürdők is a nyitásra. Az M1 Híradójának beszámolója szerint látogathatók lesznek ezenkívül még a cirkusz, a jégpályák, az állatkertek, vadasparkok, a kalandparkok, a vidámparkok, játszóházak, múzeumok, könyvtárak és a sportesemények.
Akár már jövő szerdán vagy csütörtökön elérhető a négymillió beoltott, és akkor a szállodák, valamint az éttermek belső helyiségei is kinyithatnak a védettségi igazolvánnyal rendelkező előtt – mondta a kormányfő.
A kormány a koronavírus-járvány rohamos terjedése miatt még tavaly ősszel döntött a szigorú korlátozásokról, amelyek értelmében országszerte be kellett zárniuk az éttermeknek, az uszodáknak, a múzeumoknak, moziknak és a színházaknak is. Orbán Viktor akkor azt mondta, csak a vakcinákkal kaphatjuk vissza régi életünket.
A rohamtempóban haladó oltásoknak, és az uniós beszerzés mellett keletről is vásárolt vakcináknak köszönhetően négy hónap alatt meglehet a négymillió beoltott.
Sok helyen már a bejelentés előtt elkezdődtek az előkészületek. Az egri strandon hozzáfogtak a takarításhoz, a medencék fertőtlenítéséhez és a zöld terület frissítéséhez. „Bíztunk benne, hogy ez a pont mihamarabb eljön, úgyhogy mi nagyon örültünk annak, hogy látjuk a fényt az alagút végén” – mondta az Eger Termál Kft. ügyvezetője, Beresnyák Gyula.
A siófoki CE Plaza Hotelben már elkezdődtek a szobafoglalások. A hotelben a szükséges felújítások befejeződtek, és amint zöld utat kapnak: fokozatosan fogadnak újra vendégeket. „Először csak szállást és reggelit biztosítunk, és várhatóan a második héttől teljes szolgáltatási körrel működtethetjük a szállodát” – mondta Tóth Gergely ügyvezető.
De készülhetnek a színházak és a mozik is, például a zalaegerszegi Art Mozi mukatársai is már nagyon várják a nyitást.
A lazításról szóló bejelentés a sporteseményeket is érintik. A Hungaroring Sport Zrt. száz nappal a 36. Forma–1-es Magyar Nagydíj rajtja előtt jelentette be Facebook-oldalán, hogy terveik szerint nézők előtt lehet megrendezni az idei versenyhétvégét.
Az újranyíló helyeken nemcsak a felnőtteket várják majd: a kiskorú gyermekek a védettségi igazolvánnyal rendelkező szüleikkel együtt vehetik majd igénybe a szolgáltatásokat.
A címlapfotó illusztráció.