A Párbeszéd politikusa hazudott, a Népszava megjelentette

 

Valótlan híreket közölt Tiborcz István személyével kapcsolatban a Népszava. Az ingatlanfejlesztő üzletember 2020 augusztusában indított sajtó-helyreigazítási pert nevezett napilap és hírportál kiadója, a XXI. század Média Kft. ellen. A bíróság kimondta a jogsértést - írta a Magyar Nemzet.

Az ügyben indult bírósági eljárás a közelmúltban zárult jogerős bírói döntéssel. A Fővárosi Törvényszék elmarasztalta, helyreigazítás megjelentetésére és a felmerült perköltségek megfizetésére kötelezte a Népszava felelős kiadóját, mivel olvasóikat megtévesztették valótlan állításaikkal.

Az ítéletnek megfelelően a napilap közölte korábbi hamis állításai helyreigazítását. A bírósági döntés indoklásában a tanács elnöke azt a jogi tényt is deklarálta, mely szerint a sajtó-helyreigazításnak olyan valótlan tartalmú, a való tényeket hamis színben feltüntető sajtóközlemény miatt is helye van, amely egyébként híven közli más személy tényállítását, nyilatkozatát. Nevezett perben ugyanis a médium, a Párbeszéd politikusának a sajtónyilatkozatából idézett, amely nem valós tényeket tartalmazott.


A pernyertesi kör, ahogy a múltban, úgy a jövőben is határozottan fel kíván lépni minden olyan etikátlan, valótlan és jogtalan kommunikációs támadással szemben, melynek célja a tulajdonosi kör jó hírnevének a megsértése.

kiemelt fotó: illusztráció/Pixabay