A közösségi védettség nem garancia az egyéni védettségre – már több mint négymillióan regisztráltak

 

Az oltást eddig 4 280 000-en kérték. Napról napra nő a számuk, de még mindig messze a végcél. Az orvosok ráadásul – most már naponta – arra figyelmeztetnek, hogy hiába alakul ki megfelelő átoltottságnál a közösségi védettség, ez nem garancia az egyéni védettségre, mert a vírus egy ideig még biztosan nem tűnik el – közölte az M1 Híradója.


Csík János, a Csík zenekar alapító tagja, prímása, énekese megkapta az első oltását, és egy hét múlva már meg is érkezett az oltási igazolványa. A Kossuth-díjas művésznek eddig sikerült elkerülnie a fertőzést, de vannak olyan zenész társai, akik jelenleg is betegen fekszenek otthon. Csík János az M1-nek úgy fogalmazott: fontos, hogy odafigyeljünk egymásra és oltassuk be magunkat.


„Ez az egyetlen lehetőség, hogy mihamarabb túlessünk ezen, és igenis túl kell rajta esni már, mert egyre nyomasztóbb ez az egész történet. És azért csak egy élet van, és már az is gond, hogy vajon ezeknek a lelki, nem csak a fizikai, de a lelki hatását hogyan lehet gyógyítani. Gyógyítható lesz-e olyan szempontból, hogy feloldódni, elfelejteni és mi előadóművészek kinek hogyan tudunk majd muzsikálni” – mondta.

Elsők között regisztrált az oltásra Szőnyi Kinga.

A Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke már megkapta a Szputnyik V vakcina első dózisát, és hamarosan beadják neki a másodikat is. Szőnyi Kinga az M1-nek azt mondta: most igazán fontos a felelős gondolkodás.

„Nekem teljesen egyértelmű volt, hogy beoltatom magamat. Nem csak azért, mert októberben magam is átestem a Covid-fertőzésen, szerencsére én a könnyebbik beteg voltam, nem kellett sem kórházba kerülnöm, sem gyógyszert nem kellett szednem, de úgy a társadalmi felelősségvállalás, mint pedig az egyéni felelősség azt követeli meg, hogy oltást adassunk” – fejtette ki.

Az oltás életet ment” – ezzel a jelmondattal indított kampányt a kormány is néhány nappal ezelőtt.

És óriásplakátok is megjelentek országszerte, hogy ezzel is ösztönözzenek minél több embert arra, hogy oltassa be magát. A plakátok mellett videókkal is felhívják a figyelmet, hogy a vakcina az egyetlen megoldás a járvány ellen.

Az adatok szerint napról napra növekszik a regisztráltak száma” – közölte Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs tájékoztatóján. „Sokan regisztrálnak, folyamatosan nő az oltást igénylők száma. Jelenleg négymillió-kétszáznyolcvanezer regisztráltat tartunk nyilván.”

Az országos tiszti főorvos köszönetet mondott, hogy a többség betartja a védelmi intézkedéseket. Kiemelte, ha húsvétkor nem lett volna a többség fegyelmezett, akkor a következmények már látszódnának a fertőzöttségi adatokon. Rajtunk is múlik meddig tart még a járvány, az oltás életet ment.