×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hollik: A baloldal hatalomvágya felülír mindent, az emberi élet védelmét is

 

Az oltások kapcsán nincsen Magyarországon társadalmi vita, tehát a vakcinák biztonságosságát és hatékonyságát a Gyurcsány Ferenc vezette baloldalon kívül senki nem kérdőjelezi meg – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Hollik István nagyon szomorúnak nevezte, hogy a baloldal csak azért, mert jobban akarja a kormány sikertelenségét, mint a járvány elleni védekezés sikerét, az oltások hatékonyságát is politikai témává tette, hogy elbizonytalanítsa az embereket. Hozzátette, „a mi szerencsétlenségünk”, hogy ilyenre még külföldön sincs példa.

A politikus szerint a baloldal már két-három hónapja különböző módszerekkel próbálja elbizonytalanítani az embereket az oltások kapcsán.

Felhívta a figyelmet, hogy Dobrev Klára DK-s európai parlamenti képviselő,

Gyurcsány Ferenc felesége nemrégiben az ATV-ben úgy nyilatkozott, hogy még senki nem mondta azt, hogy a keleti vakcinák hatékonyak és biztonságosak.

Hollik István szerint ugyanakkor ezeket a vakcinákat már a világ tucatnyi országában használják, és több tízmillió embert oltottak be velük, valamint a magyar gyógyszerfelügyelet is engedélyezte ezeket.

A kommunikációs igazgató szerint azt a következtetést kell levonni, hogy „a baloldal azt gondolja: ha támadja a védekezést és elhúzódik a védekezés, rossz lesz az országnak, akkor jó lesz nekik”. Hozzátette, hogy a

”baloldal hatalomvágya felülír mindent, most, a járvány elleni védekezésben még az emberi élet védelmének örök parancsát is”.

Kijelentette, ezzel a baloldal éppen a saját szavazóit – vagyis azokat, akik hisznek nekik – veszélyezteti a leginkább.

Kitért arra, hogy ezzel párhuzamosan a nagy gyógyszergyártó vállalatok egymás elleni küzdelme is befolyással van Magyarországra. Ez a küzdelem a politikus szerint különböző cikkekben ölt testet, és ezek a cikkek szintén elbizonytalaníthatnak az egyik vagy a másik vakcinában.

Hozzátette, hogy a magyar baloldali média pedig azokat a cikkeket „szemezgeti ki”, amelyek a keleti vakcinákat támadják.

Hollik István arra kérte az embereket, hogy hallgassanak a „tudomány szakembereire”, és ne higgyenek a „baloldal oltásellenességének”, hiszen

az oltás jelenti a megoldást, csak azzal lehet legyőzni a vírust.

Felhívta a figyelmet, hogy mindenkinek regisztrálnia kell az oltásért, és azt javasolta, ha valamilyen oltóanyagot felkínálnak valakinek, akkor azt fogadja el.

A címlapfotó illusztráció.


A teljes beszélgetést itt hallgathatja vissza.