Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze és a nemzet művésze, a magyar színjátszás felejthetetlen alakja. A közmédia több csatornáján is megemlékezünk a művésznőről.
Péntek este a közmédia több csatornáján is megemlékezünk Törőcsik Mariról, a nemzet színészéről.
A Duna Televízió pénteken 20.30-tól Törőcsik Marira emlékezve tűzi műsorára a Körhintát. A legendás magyar filmet 1956-ban Cannes-ban Arany Pálmára jelölték. A művésznő első filmszerepe nemcsak a hazai sikert, hanem a nemzetközi ismertséget is meghozta számára. A rendhagyó műsorváltozás miatt a Kövek című dokumentfilm kezdésének időpontja 22.20-ra módosult.
Az M5 kulturális csatorna 19 órakor vetíti a Nagyok című műsort, amelyben egy kétrészes portrébeszélgetés lesz látható Törőcsik Marival. A műsorváltozás miatt a Librettó pénteken elmarad, az M5 Híradó pedig 20 órától lesz látható. A 20.30-kor kezdődő Ez itt a kérdésben a legendás színművésznőről beszélgetnek a műsor vendégei, majd 23.20-kor kerül adásba a Szerelem című magyar filmdráma. Az alkotás az 1971-es cannes-i filmfesztiválon több díjat is nyert, a két női főszereplő, Törőcsik Mari és Darvas Lili pedig a zsűri külön dicséretében részesült – tartalmazza a közlemény.
A Kossuth Rádióban pénteken és szombaton több műsorában is a nemzet művészére emlékezik. A pénteken 15.30-kor kezdődő Kalendáriumban a Micsoda útjaim című lemezről szólal meg egy dal Törőcsik Mari előadásban. A Nagyok helyén 21.30-tól az Aranyemberek-sorozatban, a művésznővel készült archív portrébeszélgetés kerül adásba. A Szombat reggelben és a szombati Kívánságkosárban is a színésznő emléke előtt tiszteleg a csatorna.
A Bartók Rádió vasárnap 16 órakor kezdődő Lemezelő című műsorában a 2013. november 17-i, Törőcsik Marival készült Média Korrektúra-díjas adás ismétlése lesz hallható.
A közmédia M3-as Facebook archívumában 20.30-tól A lőcsei fehér asszony című filmet tűzték műsorra, melynek főszerepéért Törőcsik a Cannes-i filmfesztivál legjobb női alakításáért járó díjat hozta el.
Az MTVA archívumán belül egy különgyűjtemény is elérhető, ahol Törőcsik Mariról szóló tévéfilmek és portrék tekinthetők meg.
fotó: MTVA / Zih Zsolt