×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Helyi adók emelésével oldanák meg a válsághelyzetet ez ellenzék által irányított önkormányzatok

 

Az ellenzék által irányított önkormányzatok a társadalmi, gazdasági válság idején is adóemelésben, megszorításokban és elbocsátásokban gondolkodnak – derült ki a Századvég gazdaságkutató Zrt. legújabb elemzéséből.

Azoknál a településeknél, ahol kormánypárti polgármestert ellenzéki polgármester váltott, azt tapasztaltuk, hogy már 2019 év végén – tehát közvetlenül az önkormányzati választások után – megjelent a helyi adók emelésének, a helyi díjak emelésének a szándéka” – mondta Szakáli István Lóránd, a Századvég gazdaságkutató Zrt. vezető közgazdásza az M1 Ma reggel című műsorában.

„Néhány település, többek között Eger, Vác és néhány budapesti kerület is már 2020 elején megemelt bizonyos adókat, Egerben megemelték az idegenforgalmi adót, más helyeken építményadót emeltek vagy új adónemeket vezettek be” – tette hozzá a közgazdász.

A szakértő szerint ez azt jelent, hogy

a válságtól függetlenül is ezeknek az önkormányzatoknak az első gondolata, az a helyi közterheknek az emelése volt,

majd pedig 2020-ban a pandémia idején azt tapasztalhattuk, hogy maga ez a szándék – a helyi közterhek, adó, díjak emelésének a szándéka – nagyon sok ellenzéki vezetésű önkormányzatnál megjelent.

A közgazdász kiemelte, hogy ezek nem valósulhattak meg, azért mert 2020 decemberében a kormány három olyan kormányrendeletet léptette életbe – a különleges jogrend lehetőségeivel élve –, amely megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy helyi adót, helyi díjakat emeljenek.

Ezek a helyi adók leginkább a helyi kis- és középvállalkozásoknak, illetve mikrovállalkozásoknak fájnak. Miközben a vállalkozások támogatást kapnak a kormánytól arra, hogy megtartsák a munkavállalóikat, a helyi terhek emelkedtek volna. Ezzel indokolta a kormány azt, hogy megtiltotta ezeknek a helyi terheknek az emelését” – mondta Szakáli István Lóránd.

A közgazdász elmondta, hogy

az jól látszik, hogy az ellenzéki politikusok, ellenzéki városvezetők számára nagyon kézenfekvő megoldás egy válság idején is az adóemelés, a közterheknek az emelése, ami arra emlékeztet bennünket, ami 2010-et megelőzően országos szinten történt, és ahogy a baloldali kormány 2008-2009-es válságot kezelni próbálta, ami tulajdonképpen nem egy válságkezelés volt, hanem a válságnak további elmélyítését eredményezte

– fogalmazott a közgazdász.

Karácsony Gergely főpolgármester egy úgynevezett újraindítási adót vezetett volna be, ami a helyi iparűzési adó megemelését jelentette volna.

A közgazdász elmondta, hogy „ez azt jelentette volna, hogy a Budapesten beszedett iparűzési adót 2 százalékról 2,5 százalékra emelték volna, ami törvényi szempontból nem volt egy megalapozott döntés, mivel a helyi adókról szóló törvény az úgy szól, hogy az iparűzési adónak a maximális mértéke az 2 százalék lehet, és Budapest ezt a lehetőséget maximálisan kihasználta, tehát ezt a helyi rendeletet csak úgy lehetett volna életbe léptetni, hogyha ezzel párhuzamosan a törvény is módosul” – hangsúlyozta a közgazdász.

Szakáli István szerint „ez egy olyan plusz teher lett volna az egyébként is nehéz helyzetben lévő minden budapesti vállalkozás számára, ami egy ilyen válságidőszakban különösen fáj” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy „az most már mondhatni egy nemzetközi szinten elfogadott megközelítés, hogy válság idején nem a közterheket emelni, hanem éppen ezeket csökkenteni kell”.


A címlapfotó illusztráció.