×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Engedélyezhetik a távollétet az alsós diákoknak

 

Nem kényszerít senkit semmire a kormány – ez hangzott el a Kormányinfón az oktatással kapcsolatban. Akár az iskolaigazgatók is engedélyezhetik a távollétet az alsós diákoknak. Digitális oktatás már nem lesz hétfőtől, tehát minden otthon maradó gyereknek úgy kell pótolnia a tananyagot, mintha például betegség miatt hiányozna az iskolából – hangzott el az M1 Híradójában.


Készülnek az újranyitásra a zalaegerszegi Kis Utcai Óvodában, több mint kétszáz gyereket várnak vissza. A járványügyi szabályokat továbbra is szigorúan betartják majd.

„Ez a hosszú idő elég volt ahhoz is, hogy felújításokat is tudtunk végezni az óvodában, illetve mindenhol megtörtént a fertőtlenítő nagytakarítás, ez folyamatosan is történik. Hétfőtől a régi rendben várjuk a gyerekeket, és a régi óvintézkedések is tovább élnek” – mondta Horváthné Ambrus Marianna, a zalaegerszegi belvárosi I. számú óvoda intézményvezetője az M1 Híradójában.

A higiéniára kiemelten ügyelnek minden intézményben, a korábban alkalmazott szabályok lesznek érvényesek. Belépéskor testhőmérséklet-mérés és kézfertőtlenítés vár a gyerekekre. Az ehhez szükséges eszközöket és szereket a tankerületek és az önkormányzatok biztosítják. De ezenfelül több intézmény is kapott plusz felajánlásokat.

Az egyik legnagyobb magyar logisztikai cégcsoport nagy mennyiségű fertőtlenítőszert és egészségügyi maszkot adományozott a soroksári iskoláknak és óvodáknak.

„Annak érdekében, hogy Soroksáron nyugodtan tudjon elindulni a második iskolakezdés, ennek érdekében ajánlotta fel a vállalat azt az ötezer maszkot, illetve több mint száz liternyi fertőtlenítő folyadékot és egyéb eszközöket a következő hetekre” – mondta Barna Zsolt, a Waberer's Csoport operációs vezérigazgató-helyettese.

Több mint egy hónap után nyitnak ki újra hétfőn az óvodák és iskolák. Az alsó tagozaton mintegy 350 ezren térhetnek vissza a tantermekbe. Ehhez minden készen áll – mondta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár.

Hozzátette: a nyitás fokozatos és óvatos, az erről szóló döntés pedig jól megfontolt.

Javulnak a járványügyi adatok, az érintett korosztályokban alacsony a fertőzöttség, és sikeres volt a pedagógusok oltása, több mint kétszázezren kapták meg a vakcinát.

Azokat, akik nem tudtak elmenni a megadott időpontra, most hétvégén soron kívül beoltják, 31 ezer sms-t küldtek ki újra. Maruzsa Zoltán arról is beszélt, hogy a szülőknek lehetőségük van továbbra is otthon tartani a gyerekeket, ezt az intézményvezetők engedélyezhetik. De a távollét hiányzásnak számít, nem lesz online oktatás, a tananyagot pótolni kell.

„Az eredeti tervekhez képest lassabban, szűkebb körben nyitunk, de nyitunk. Jelentős érv továbbá az alsó tagozat visszanyitása mellett az is, hogy a digitális oktatás éppen ezeken az évfolyamokon, ebben a korosztályban a legkevésbé hatékony, a kicsiknek igenis nagy szükségük van a jelenléti oktatásra és természetesen a saját óvodapesdagógusokra is” – fogalmazott.

Az alsó tagozatosok április végéig ingyen utazhatnak a tömegközlekedési eszközökön,

mindössze csak a diákigazolványukat kell felmutatniuk. A MÁV és a Volán közleményében azt írta: díjmentesen közlekedhet az érintett korosztály hétfőtől, és teljesen visszaállnak a tanítási időszakban érvényes menetrendre.

A nyitás következő lépéseként, várhatóan május 10-től az ötödik évfolyamtól is újraindul a jelenléti oktatás. De idén csak írásbeli érettségik lesznek.

A címlapfotó illusztráció.