Szakértő: Szükség van egy nemzeti-keresztény értékeket képviselő európai erőre

 

Erős hang nélkül maradtak az Európai Parlamentben a demokraták, miután a Fidesz kilépett az Európai Néppártból. Orbán Viktor, Matteo Salvini és Mateusz Morawiecki együttműködésével pedig egyre inkább körvonalazódik a jobbközép összefogás célja. Bende Balázs, a közmédia vezető külpolitikai szakértője a Világ című műsorban elemezte a kialakult helyzetet.

Létre kell hozni a hagyományos nemzeti és demokrata értékeket képviselő erőt – egyezett meg Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Matteo Salvini, az olasz Lega elnöke múlt heti találkozójukon, Budapesten.

„A magyar, az olasz és a lengyel választási eredmények évek óta azt igazolják, hogy ezen ország polgárai bevándorlásellenes, kereszténydemokrata, konzervatív vezetést akarnak. Brüsszelben azonban továbbra is a bevándorláspárti balliberális erők vannak fölényben”

–összegezte Bende Balázs politikai szakértő az M1 Világ című külpolitikai magazinműsorában.

„Azzal, hogy az eddigi legerősebb jobboldali párt, az Európai Néppárt láthatóan hosszútávra elkötelezte magát az európai baloldallal való együttműködés mellett, sok millió európai polgár maradt képviselet nélkül” – mondta Orbán Viktor a találkozón.

A formálódó új tömb célja egy erősebb Európa létrejötte, ami nem hasonlít az Európai Egyesült Államok vízióihoz. Ehelyett a nemzetállamok egymás szuverenitását tiszteletben tartó, szoros szövetségét támogatják – tette hozzá a Fidesz elnöke.

„Az biztos, hogy mi senkit sem fogunk megzsarolni. Mindenki szabadságát biztosítjuk. Tiszteletben tartjuk minden uniós tagállam szuverenitását, hogy nemzeti hatáskörben dönthessenek oktatási, családjogi és igazságügyi kérdésekben. Egyetlen szervezet sem döntheti el, hogy ki minősül demokratának és ki nem”

– jelentette ki Matteo Salvini volt olasz miniszterelnök-helyettes.

„Az atlantista elkötelezettségen túl a szabadság, a méltóság, a kereszténység, a család, és a nemzeti szuverenitás értékeit képviseljük, és nemet mondunk a cenzúrára, valami brüsszeli európai birodalomra, a kommunizmusra, az illegális migrációra és az antiszemitizmusra is”

– fogalmazott Orbán Viktor.

A Fidesz 2000-ben csatlakozott az Európai Néppárthoz (EPP), amely azóta már csak nem is árnyéka önmagának. Az egykor kereszténydemokrata elvek mentén szerveződő európai pártcsaládot szépen lassan felhígították az időközben köpönyeget fordító és teljesen a balliberális oldalra átálló tagok. Ez a folyamat a 2015-ös migrációs válság kapcsán volt látható. Manfred Weber eltökélte, hogy bosszút áll, amiért nem ő lett az Európai Bizottság elnöke. A Fidesz kilépésével nem maradt érdemi erős frakció-képviselete az európai kereszténydemokráciának, ezt az űrt akarja Mateusz Morawiecki és Matteo Salvini segítségével betölteni Orbán Viktor.” – fogalmazott a szakértő