Jelentős juttatást kaphatnak a versenyszférába átlépő közalkalmazottak

 

A kormány ismét meghirdeti a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába programot, amellyel az utóbbi években több mint 17 ezer közfoglalkoztatott elhelyezkedését segítette az elsődleges munkaerőpiacon – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Bodó Sándort, a tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárát idézve a közlemény arról számolt be: az április közepén induló programba belépők havi 45 ezer forintos juttatást kaphatnak, a minimálbért alapul véve tehát közel 160 ezer forintot vihetnek haza abban az időszakban, ameddig a közfoglalkoztatási szerződésük tartott volna.

A teljes foglalkoztatás akkor valósítható meg hosszú távon fenntartható módon, ha abban minél nagyobb arányt képvisel a versenyszféra, minél több új, adófizető munkahely jön létre.

A kormány továbbra is a közfoglalkoztatottak piaci alapú munkavállalását kívánja elősegíteni, megfelelő támogatást biztosítva azok számára, akik készek és képesek nyílt munkaerőpiaci feltételek mellett dolgozni

– ismertette.
A program arra ösztönzi a kellő motivációval, szakképzettséggel rendelkezőket, hogy ne a közfoglalkoztatásban vegyenek részt, hanem a versenyszférában helyezkedjenek el – közölte Bodó Sándor.
A részletekről azt mondta: a közfoglalkoztatási jogviszony időtartamának lejárta előtt állást találók egyfajta bónuszként elhelyezkedési juttatásban részesülnek. Minél hamarabb lép ki valaki a közfoglalkoztatásból, annál több támogatáshoz jut,

mivel a közfoglalkoztatásából hátralévő időre kapja meg utólag a havi 45 600 forintot.

Elhelyezkedési juttatásra jogosult a mezőgazdasági idénymunkát végző közfoglalkoztatott is, akinek napi díjazása kétezer forint, egy hónapra tehát akár 62 ezer forintot is kaphat – tette hozzá.
Kiemelte: a résztvevők nettó keresete így a minimálbérrel számolva mintegy 160 ezer forint lehet, a korábbi bevételük közel háromszorosa, amit a családi adókedvezmények még tovább növelhetnek.
A részletes dokumentáció a program 2021. április 15.-i indulásakor válik elérhetővé a munka.hu oldalon. Kérelmet ezt követően lehet majd benyújtani a helyileg illetékes kormányhivatalokhoz, a járási és fővárosi kerületi hivatalokhoz. A Gazdaságvédelmi Alapból finanszírozott program keretösszege 500 millió forint, e forrásmennyiség akár 2000 munkavállaló támogatását is lehetővé teheti – olvasható a közleményben.

A címlapfotó illusztráció.