Oldalak tömege tűnt el: hadüzenet nélkül belépett a hazai kampányba a Facebook?

 

Csütörtök óta a kormányzati Facebook-oldal és számos kormánypárti politikus oldalának elérése jelentősen visszaesett, több esetben a töredékére – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken a közösségi oldalán. Karácsony Gergely főpolgármester szintén hasonló jelenségről számolt be oldalán.

 

 


 

Dömötör Csaba Facebook oldalán jelentette be, hogy az ő oldalával is ez történt.

„Értetlenül állunk a dolog előtt, mert ennek okairól a Facebook nem adott előzetes tájékoztatást. Nem tudjuk, hogy a jelenség hátterében technikai probléma van, vagy az a már korábban bejelentett szándék, hogy visszaszorítsák a politikai tartalmakat” – fogalmazott.

A politikus szerint az eset felhívja a figyelmet „a közéleti szereplők kiszolgáltatottságára ezen a téren”.

Hozzátette: „az elérések csökkentése különösen hátrányos a mostani időszakban, amikor a járvánnyal és az oltásokkal kapcsolatos információ, és a magyarok hiteles tájékoztatása minden másnál fontosabb az online felületeken”.

Közölte azt is, beszámolnak arról, ha részletesebb tájékoztatást kapnak a Facebooktól.

A politikus azt javasolta azoknak, akiknek a hírfolyamában nem jelenik meg bejegyzés a kormánytól vagy a kormánypárti politikustól, akit követtek, állítsák be kedvencként, hogy nagyobb eséllyel jelenjenek meg a tartalmak a jövőben.

Csütörtök óta a kormányzati Facebook-oldal és számos kormánypárti politikus oldalának elérése jelentősen visszaesett, több esetben a töredékére – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken a közösségi oldalán. Karácsony Gergely főpolgármester szintén hasonló jelenségről számolt be oldalán.

Karácsony Gergelyt is kevesebben látják

A Facebook úgy döntött, hogy kevesebb politikai tartalmat fog megjeleníteni a felhasználóknak – ezt pénteken írta a főpolgármester.

Karácsony Gergely szerint ezt a módszert egy ideje a világ számos pontján próbálgatják, úgy tűnik immáron Magyarországon is.  Eddig egy átlagos bejegyzése 150-250 ezer magyar facebookoshoz jutott el, de csütörtök óta ez a szám pár tízezerre csökkent.

A főpolgármester azt írta, hogy „a változtatás hivatalos kormányzati oldalakra nem vonatkozik, így például Magyarország Kormánya Facebook-oldal továbbra is akár több százezer magyar embert érhet majd el egy-egy poszttal”.

Karácsony Gergely szerint „ilyen az amikor egy óriás cég, mindenféle következmény nélkül, egy algoritmus tekerésével szól bele választások kimenetelébe, országok sorsába”. Ahhoz, hogy ez ne így legyen, és a felhasználók a jövőben is találkozhassanak bejegyzéseivel, azt javasolta, állítsák át az oldal „alapértelmezett” követési beállítását „kedvencek” elnevezésű beállításra.