Akár a jövő hét közepétől elkezdődhet az újranyitás Magyarországon

 

Már több mint kétmillióan kapták meg Magyarországon a koronavírus elleni oltás első adagját. A húsz százalék feletti átoltottság nagyjából a duplája az uniós átlagnak. Ne feledjük, a következő cél a két és fél millió. Ha folytatódik a jelenlegi ütem, akkor a jövő hét közepére, második felére teljesíteni lehet. És a kormány ígéretei szerint már másnap elkezdődik a részleges nyitás – hangzott el az M1 Híradójában.


Meghaladta a kétmilliót a koronavírus ellen beoltottak száma Magyarországon. A hírt videóüzenetben osztotta meg Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán. A kormányfő bejegyzésében úgy fogalmazott: kétmillió honfitársunk beoltva, még egy lépés előre.


Rekordmennyiségű oltást adtak be a múlt héten Magyarországon – mondta György István az országos oltási munkacsoport vezetője az operatív törzs tájékoztatóján.

Magyarország továbbra is előkelő helyen áll

A kiemelkedő számadat is hozzájárult ahhoz, hogy kedden már meghaladta a kétmilliót a hazánkban beoltottak száma. Egészen pontosan 2 000 998-en voltak kora délutánra azok, akik már megkapták legalább az első adagot valamelyik oltóanyagból. Ezzel Magyarország továbbra is előkelő helyen áll az európai uniós ranglistán.

„A magyar lakosság már több mint húsz százaléka beoltott. Magyarország ezzel az átoltottsággal, bizonyos nemzetközi kimutatások szerint az első, más kimutatások szerint a második az uniós ranglistán. Messze az uniós átlag fölött vagyunk, amely csak 10,6 százalék. Ez az eredmény elsősorban a kormány vakcinabeszerzéseinek köszönhető, ugyanis több vakcinával tudunk oltani, mint más országok” – ismertette György István területi közigazgatásért felelős államtitkár.

Az első vakcinaszállítmány december 26-án érkezett Magyarországra.

A történelmi pillanatot az M1 stábja örökítette meg a hegyeshalmi határátkelőnél. Akkor összesen 9750 adag Pfizer–BioNTech oltóanyag érkezett hazánkba, ami valamivel kevesebb, mint ötezer ember oltására volt elegendő.

Az első vakcinát a Dél-pesti Centrumkórház egyik osztályvezető főorvosa, Kertész Adrienn kapta meg. Akkor az M1-nek azt mondta: már nagyon várta, hogy megkapja a védőoltást.

Folyamatos az oltások beadása

A koronavírus elleni oltások beadása azóta is folyamatos Magyarországon. Az elmúlt napokban emberfeletti teljesítményt nyújtottak az egészségügyi dolgozók. Ráadásul, a tapasztalatok szerint egyre többen vágynak a védettségre.

Van remény arra, hogy sikerül megállítani a járvány harmadik, felfelé ívelő szakaszát, mert sokan oltatják be magukat” – közölte az országos tiszti főorvos az operatív törzs tájékoztatóján. Müller Cecília kiemelte: folyamatosan érkeznek az oltóanyagok Magyarországra,

a héten összesen félmillió adag vakcina érkezik három gyártótól.

A koronavírus brit variánsa továbbra is rohamosan terjed. A legfrissebb adatok szerint egy nap alatt több 4600 új fertőzöttet azonosítottak Magyarországon, és elhunyt 274 beteg. A kórházban ápoltak száma sem csökkent: már több mint 12 550-en vannak, közülük 1500-nál is többen szorulnak gépi lélegeztetésre.

A címlapfotó illusztráció.