×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Innovációs díjban részesült a Teqball

 

Ipari Innovációs Díjban részesítette a 29. Magyar Innovációs Nagydíj bírálóbizottsága a TEQBALL Kft-t a  tömeggyártható, összecsukható Teqball asztal létrehozásáért – közölte a cég. Az egész világot meghódító magyar fejlesztésű sport és sporteszköz már több mint 100 nemzeti szövetséggel rendelkezik

A díj elnyerése – a számos eddigi nemzetközi és hazai elismerés mellett – újabb mérföldkő a világot meghódító Teqball számára.

A Gattyán György, Huszár Viktor és Borsányi Gábor által alapított és menedzselt magyar innovációt hivatalosan 2014-ben, Budapesten mutatták be.

A Teq termékcsalád harmadik tagjaként bemutatkozó, összecsukható Teq LITE asztal előnye, hogy alacsonyabb költségszinten és tömeggyártással is előállítható és könnyen mozgatható.

Termékfejlesztési és innovációs szempontból az anyaghasználat, az alkalmazott gyártástechnológiák és a szerkezeti újítások jelentettek áttörő eredményt – írták..

A közleményben kitérnek a magyar alapítású sport nemzetközi terjeszkedésére is.

A Nemzetközi Teqball Szövetség  2017-es megalakulása óta már 103 nemzeti szövetséggel rendelkezik, a világ leggyorsabban fejlődő sportága.

Teqball nemzetközi szinten is az egyik legrohamosabban fejlődő hazai innovációvá nőtte ki magát, a világ 7. legtöbb követővel rendelkező sportszövetsége a social media platformokon.