Dübörög a húsvéti készülődés, de a boltok forgalmán ez idén kevésbé észlelhető

 

Elindult a készülődés a húsvétra, bár ez a boltok forgalmán nem feltétlenül látszik. A vírus miatt egyre többen intézik online a bevásárlást, így talán elkerülhető a nagy tömeg az üzletekben. Szakemberek ettől függetlenül mindenkitől figyelmes és fegyelmezett vásárlást kérnek az ünnepek előtt – hangzott el az M1 Híradójában.


A vírus miatt a legtöbben a világhálón vásárolják meg az ajándékokat, sőt még az ünnepi asztalra valót is. Az élelmiszerboltok mindenesetre felkészültek. Roskadoznak a polcok a húsvéti édességek alatt.

Egy élelmiszerlánc kommunikációs vezetője a Híradónak azt mondta,

a szezontermékeket már hetek óta árulják, idén azonban kevesebbet rendeltek, csaknem 25 százalékkal.

Akárcsak a legtöbb ágazat, úgy az édességipar is megsínylette a koronavírus-járványt. Intődi Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára azt mondta, a tavalyi volt az eddigi legrosszabb húsvétjuk, idén valamivel bizakodóbbak.

Figyelmesebb és fegyelmezettebb vásárlást kérnek a járványügyi szakemberek most mindenkitől. Azt ajánlják,

hogy aki teheti, kerülje a zsúfolt helyeket és használja a kihelyezett kézfertőtlenítőket,

a sorban állásnál pedig mindenki tartsa be a kötelező távolságot.

A címlapfotó illusztráció.