Ma döntenek a boltok újranyitásáról

 

Átállunk a négyzetméter alapú nyitvatartásra – erről beszélt a miniszterelnök a Kossuth Rádióban. Ez azt jelenti, hogy átlagosan 10 négyzetméter juthat egy emberre, a boltok nagyságától függően. Ennek részleteit rövidesen nyilvánosságra hozzák. Akár már péntek délután megszülethetnek a részletek. Tárgyaltak a boltok nyitvatartásának meghosszabbításáról is, amely a kijárási korlátozás kitolását is jelentheti.

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta,  amíg ilyen magas a fertőzésszám, addig azonnali újraindítás nem lehetséges.

Elmondta, bár a péntek reggeli operatív törzs ülésén is tett kísérleteket a boltok és a szolgáltatások kinyitása mellett, de egyértelmű volt a járványügyi szakemberek a véleménye.

Amíg ilyen magasan van a fertőzés, addig semmilyen nyitás nem engedhető meg

– hangsúlyozta.

A boltok működési rendjének az átalakításáról péntek délután dönt az operatív törzs.

Átállunk a négyzetméter alapú nyitva tartásra, ami azt jelenti, hogy egyszerre egy boltban tíz négyzetméternyi területen egy ember tartózkodhat majd. Ezt nem könnyű betartani, meg ellenőrizni sem, ezért valószínűleg sorok lesznek a boltok előtt. Így hosszabb ideig kell  majd nyitva tartani – figyelmeztetett.

Feltehetően a nyolc óra helyett tíz vagy tizenegy óráig tolják majd ki a kijárási tilalmat. A boltok nyitva tartását pedig kilenc óráig.

Jelenleg is zajlanak az ezzel kapcsolatos szabályok, így a pontos részletek vagy ma délután, vagy legkésőbb szombat reggel jelennek meg a Magyar Közlönyben.

A címlapfotó illusztráció.