×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hazaszeretete állította a szabadságharc élére II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelmet

 

„A (magyar) rendek elégedetlenek a bécsi udvar törvénytelen eljárásával; most inkább, mint bármikor, célt lehet érni, ha Franciaország a magyaroktól meg nem vonja segélyét” – üzente XIV. Lajosnak írott levelében II. Rákóczi Ferenc, aki 1703-ban az első országos szabadságharc élére állt. A francia király által megígért katonai segítség sosem érkezett meg, így a felkelés végül elbukott, de a magyar nemesség az ország történetében elsőként 1707-ben kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. Ezen a napon ünnepeljük a vezérlő fejedelem születésének évfordulóját.

II. Rákóczi Ferenc fejedelem szobra a Rodostói-ház udvarán, Kassán (Fotó: MTI/Komka Péter)

II. Rákóczi Ferenc neve szorosan összefügg az 1703-ban kibontakozott szabadságharccal, amelyben Magyarország teljes függetlenségét kívánta visszaszerezni a Habsburg Birodalomtól. E célnak megfelelően választották Erdély és Magyarország fejedelmévé (1704–1711), aminek tökéletesen megfelelt, ugyanis Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem leszármazottja volt, azon kívül dédapja és nagyapja, I. Rákóczi György és II. Rákóczi György, továbbá apja, I. Rákóczi Ferenc is erdélyi fejedelem volt.

A későbbi hadvezér 1676. március 27-én született a felvidéki Borsiban, középnemesi családban. Apját korán, alig három és fél hónaposan elvesztette. Ezt követően édesanyjával, a később a munkácsi vár védőjeként elhíresült Zrínyi Ilonával, valamint két testvérével Munkácsra költözött, ahol 1677-ig éltek. Katolikus szellemben, részben a bécsi császári udvarban nevelték. Háromévesen már tanult lovagolni, ötévesen pedig anyja felügyelete mellett a neveltetését Kőrössy György kamarásra és Badinyi János gondjára bízták.

Szelíd, engedékeny természetű ifjú volt, akiben nem volt hajlam a zsarnokságra, ám a tekintélyét már fiatalon is megtartotta.

1682-ben az addig özvegyként élő édesanyja összeházasodott Thököly Imrével, aki a tiszaháti kuruc hadak vezére volt. Rákóczi Ferenc már ifjú korában is bepillantást nyerhetett a kuruc sereg mindennapjaiba, ugyanis gyakran elvitték magukkal a hadi táborokba.

A munkácsi vár kis védője

Amikor az oszmán-törökök elfogták Thökölyt, I. Lipót császár Munkács kivételével szinte egész Felső-Magyarországot uralma alá hajtotta, a Rákócziak birtokainak jelentős részével együtt. Rákóczi Ferenc 12 évesen már a bástyákon lelkesítette a vitézeket, amikor az osztrákok Munkács várát ostromolták. Zrínyi Ilona 1688-ban kénytelen volt feladni a várat Caraffa császári tábornoknak. Ugyan az udvar a Rákóczi árvákat illető javakat visszaadta, a gyermekek némi huzavona után I. Lipót császár gyámsága alá kerültek, neveltetésükre Kollonich Lipót horvát bíboros, akkori püspök felügyelt. Az ifjú Rákóczi Ferencnek 1688 márciusában búcsút kellett vennie édesanyjától, akit többé nem láthatott.

Rákóczi először akkor került szembe a bécsi udvarral, amikor az uralkodó belső köréből megpróbálták befolyásolni, hogy melyik főúr leányát vegye feleségül.

Magyarországra 1694-ben tért vissza, és elfoglalta Sáros vármegye főispáni székét. Ezt követően a Franciaország ellen harcba szálló császári sereghez csatlakozott, ekkor ismerte meg Kölnben Hessen–Wanfriedi Sarolta Amáliát, egy bajor őrgróf lányát, akit szeptember 25-én a bécsi udvar tiltakozása ellenére feleségül vett. 1697-ben római szent birodalmi hercegi rangot kapott. Júliusban Thököly Imre bujdosó kurucai Rákóczi birtokán szerveztek felkelést, elfoglalták többek közt Tokaj, Patak és Újhely (Sátoraljaújhely) várát is. Rákóczit akarták megtenni vezérüknek, aki azonban akkor még nem kívánt a szervezetlen mozgalom része lenni, és Bécsbe sietett.

Neve mégis egy szabadságharchoz kötődött

1700-ban, a spanyol örökösödési háború előestéjén XIV. Lajos, a francia Napkirály követe útján arra biztatta Rákóczit, hogy álljon az elégedetlenkedő magyarok élére.

Rákóczi katonai és anyagi támogatást kérő levelet küldött a Napkirálynak és külügyminiszterének, Talleyrand-nak, a levél azonban egy lefizetett császári bizalmasnak köszönhetően a bécsi udvarhoz jutott.

I. Lipót parancsára 1701-ben elfogták Rákóczit, börtönbe vetették, ahol szinte biztosan halálos ítélet várt rá. Felesége azonban közbenjárt az ügyében, a jezsuiták szintén támogatták, végül Gottfried Lehmann dragonyos kapitány szöktette meg közlegényi egyenruhába rejtve.

Lovas hagyományőrzők érkeznek a II. Rákóczi Ferenc születésének 341. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre a fejedelem szülőfalujában, a felvidéki Borsiban 2017. március 26-án (Fotó: MTI/Vajda János)

Rákóczi ezután Lengyelországba menekült, élete azonban ott is veszélyben forgott a fejére kitűzött 10 ezer forintos vérdíj miatt. Később barátjával és katonatársával, Bercsényi Miklós gróffal együtt újra felvette a kapcsolatot XIV. Lajossal, és lengyel segítséggel betört Magyarországra, csatlakozva a bajor választófejedelem hadához. 1703 júniusától kezdve Esze Tamás csapataival együtt folytatták a harcot.

Az uradalmi katonákból, jobbágyokból és kurucokból álló magyar sereg több várat – többek között Huszt várát – is bevettek, majd később Rákóczi irányítása alá vonta az ország keleti felét a Duna vonaláig, sőt a Dunántúl nagy részét is elfoglalták. A fő erőiket Spanyolországban tartó osztrákok kénytelenek voltak tárgyalni Rákóczival, akit azonban komoly belső problémák hátráltattak.

II. Rákóczi Ferenc szobra a Hősök terén (Fotó: Wikipedia)

A kuruc sereg szervezetlen volt, fegyverzete nem felelt meg a kor színvonalának, és tapasztalt tisztekben is hiányt szenvedett. A fejedelem által kibocsátott rézpénz (libertás) pedig anyagánál fogva nem kelhetett versenyre a császári arany- és ezüstpénzzel, gyorsan inflálódott.

Portyázásaik során ugyan a magyar seregek Károlyi Sándor, Vak Bottyán és Esze Tamás vezetésével értek el kisebb sikereket, a jelentősebb ütközeteket – így Nagyszombatnál vagy az erdélyi Zsibónál – azonban elveszítették.

A szabadságharc csúcspontja: a Habsburg-ház trónfosztása 

Rákóczi Ferenc legnagyobb politikai eredménye az volt, amikor az ónodi országgyűlésen, 1707. június 13-án kikiáltották a Habsburg-ház trónfosztását.

„Eb ura fakó! Mai naptól fogva József nem királyunk!”

– hangzott Bercsényi elhíresült felkiáltása a feljegyzések szerint.

Rákóczi azonban, bár a rendek megválasztották Magyarország vezérlő fejedelmévé, továbbra sem kívánt király lenni. Újabbnál újabb jelölteket állított, azonban egyiküket sem tudta elfogadtatni szövetségeseivel. Hátráltatta a szabadságharc ügyét az is, hogy bár XIV. Lajos időről időre biztosította támogatásáról, katonai segítséget a franciáktól sohasem kapott, és idővel a francia pénzügyi segítség csatornája is elapadt.

A szabadságharc vége: a szatmári békekötés

A fejedelem végső erőfeszítései után végül 1711 februárjában – mint később kiderült, örökre – elhagyta Magyarországot és Lengyelországba költözött. Megbízásából áprilisban Károlyi Sándor, a kuruc hadak főparancsnoka tárgyalásokat kezdett a császári biztossal, Pálffy Jánossal, a kedvezőtlen hadi helyzet azonban nem sok esélyt hagyott a szabadságharcosoknak kedvezmények kiharcolására. Károlyi végül 12 ezres felkelői sereg élén, 1711. április 29-én letette a fegyvert és átadta a császáriaknak Rákóczi zászlóit a nagymajtényi síkon. A történetírásba szatmári béke néven bekerült egyezményt 1711. április 30-án írták alá.

Nagy Csaba tárogatóművész, a Rákóczi Tárogató Egyesület elnöke a vajai Vay-kastély kertjében, 2014-ben. A tárogató a Rákóczi-szabadságharc (1703–1711) idején a felkelő kurucok fontos hangszere volt (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Rákóczi két évig élt Lengyelországban, és noha a nemzeti öntudatra ébredő lengyel főnemesek két alkalommal is felajánlották neki a koronát, nem fogadta el. Ezután Angliába utazott, ahol azonban Anna királynő nem fogadta a bécsi udvar tiltakozása miatt. Ezután Franciaországba hajózott, de

a Napkirály – bár főnemeshez méltón gondoskodott róla ott-tartózkodása idején – nem vette figyelembe sem Rákóczi kéréseit, sem Magyarország érdekeit a spanyol örökösödési háborút lezáró békekötések során.

Ellenségből szövetségesre lelt a szultánban

III. Ahmed oszmán-török szultán 1717-ben ismét felkérte Rákóczit, hogy szervezzen újabb felkelést az osztrákok ellen. A Magyarországra behatoló oszmán sereg soraiban ugyan voltak kuruc katonák, a fejedelem követei nem tudták újabb megmozdulásra bírni a magyarokat. Konstantinápolyban (Isztambul) Rákóczit ünnepélyes fogadtatásban részesítették, de a szultán hallani sem akart arról, hogy egy keresztény sereg élén térhessen vissza hazájába. A császár többször követelte a Portától a magyar főúr kiadatását, a szultán azonban a Koránra és a katonai becsületre hivatkozva megtagadta azt.

II. Rákóczi Ferenc fejedelem újratemetése, 1906. október 29. óta nyughelye a kassai Szent Erzsébet-főszékesegyház kriptája (Fotó: MTI/Földi Imre)

A magyarok vezérlő fejedelme Isztambultól mintegy 60 kilométerre, Rodostóban telepedett le, több elüldözött magyar nemessel és felkelővel együtt. Közöttük volt barátja, Bercsényi Miklós gróf és felesége is. Rákóczi krónikása, Mikes Kelemen feljegyzései szerint

korán kelt, szentmisét hallgatott, délelőtt levelet írt és olvasott, délutánjait pedig barkácsolással, bútordarabok faragásával töltötte.

Rákóczi Ferenc végül 1735. április 8-án, magányosan hunyt el. Holttestét hű kamarása, Mikes Kelemen a Porta engedélyével 1735 júliusában Isztambulba vitte, és a jezsuiták kezén lévő Szent Benedek-templomban helyezte el. A 19. században a fejedelem síremléke előbb az 1848-as emigránsok híradásai, majd tudományos expedíciók révén került az érdeklődés középpontjába.

II. Rákóczi Ferenc hamvait végül 1906. október 29-én Kassán, a Szent Erzsébet-székesegyházban helyezték végső nyugalomra édesanyja, Zrínyi Ilona mellett.