Bíróság előtt a csepeli késelő

 

Befejeződött a rendőrségi vizsgálat a februárban a csepeli buszon maszkfelirat miatt késelő férfi ügyében. A gyanúsított bíróság elé állítását kezdeményezik – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a police.hu oldalon.

A BRFK közösség tagja elleni, fegyveresen elkövetett erőszak és súlyos testi sértés kísérlete bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a 37 éves budapesti Ó. Bence ellen – írták.


Emlékeztettek, hogy a férfi február 25-én reggel a Csepelen közlekedő 151-es buszon szidalmazott, majd késsel megsebzett az arcán egy nőt, mert free SZFE feliratú maszkot viselt. A megszúrt asszony könnyű sérülést szenvedett, a támadó elmenekült.

A bűncselekmény felderítésére a BRFK nyomozócsoportot hozott létre. Az elkövető után hajtóvadászat indult, és Ó. Bencét nyolc órán belül el is fogták.

„A BRFK életvédelmi nyomozói a vizsgálati szakaszban szükséges feladatokat huszonöt nap alatt elvégezték, az illetékes ügyészségen a nyomozás bíróság elé állítással történő befejezésére tettek előterjesztést”áll a közleményben.

A címlapfotó illusztráció.