×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Médiaszakember: Az uniós vakcinabeszerzést a brüsszeli bürokrácia rontotta el

 

Az elosztási mechanizmus, a szállítási ütemezés és késlekedés egyértelművé teszi, hogy az európai uniós vakcinabeszerzést a brüsszeli bürokrácia rontotta el – jelentette ki Ómolnár Miklós, a Mediaworks bulvár- és magazinüzletág igazgatója.

Az újságíró Az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta: brüsszeli kapcsolatain keresztül hozzájutott a titkos vakcinaszerződésekhez, azokat YouTube-csatornáján mutatta be. Szavai szerint a dokumentumokból kiderül: a brüsszeli állításokkal ellentétben nem a tagállamok, hanem az Európai Bizottság (EB) szerződött a nyugati vakcinagyártókkal.

A részletekről közölte: a szerződések tartalmazzák a vakcinák mennyiségét, nagyon elnagyoltan a szállítási határidőket, de az utóbbira vonatkozó szankciókat már nem.

Úgy fogalmazott:

a tagországok nem szerződtek a vakcinagyártókkal, ők csak lehívhatnak bizonyos mennyiségeket, de mivel nincsenek szankciók a szállítási határidőkre vonatkozóan, az oltóanyaggyártók úgy szállítanak, ahogy akarnak, vagy tudnak”.

Ómolnár Miklós azt is mondta, kiderült, hogy az EB nagyon későn, Nagy-Britanniához és Izraelhez képest féléves késéssel, novemberben írta alá a szerződéseket.

A késlekedés egyik oka az lehetett, hogy filléreskedtek” – fűzte hozzá.

A brüsszeli bürokrácia már érzi a botrány szelét, és hárítja a felelősséget – fogalmazott. Az EU honlapján azóta közzétettek egy magyarázkodó szöveget arról, hogy miért titkosak a szerződések – mondta.


Hozzátette: ennek ellenére a EB elkezdett nyilvánosságra hozni bizonyos szerződésrészleteket, de kitakarva, mintha valami titkosszolgálati dokumentumot látnánk.

Teszi ezt az a brüsszeli bürokrácia, amely folytonosan az átláthatóságról beszél – jegyezte meg.

Ómolnár Miklós kifejtette:

gyanúra ad okot, hogy a szerződéseket érzékeny minősítéssel látták el.

Az újságíró a témáról szólva abszurdnak nevezte, hogy az 500 ezres Málta háromszor annyi vakcinát kapott, mint a hétmilliós Bulgária.

Az Európai Bizottság csak előzetes beszerzési megállapodásokat kötött a koronavírus elleni oltóanyagokat gyártó vállalatokkal, a konkrét – mennyiségi, szállítási – szerződéseket a tagállamok írták alá – közölte az Európai Bizottság magyarországi képviselete a hétvégén Ómolnár Miklós korábbi vádjaira reagálva.

Hozzátették: a bizottság az uniós tagállamok megbízásából és egyetértésükkel kötött előzetes megállapodásokat hat gyártóval.

Az uniós szintű előzetes beszerzési megállapodások alapján a tagállamok egyénileg kötik meg a konkrét szerződéseket – tudatták.

A szerződéses feltételek bizalmas kezelését a vakcinagyártók kötötték ki üzleti érdekeikre hivatkozva, ezért jogilag csak az ő hozzájárulásukkal lehet a megállapodásokat nyilvánosságra hozni, több szerződést már elérhetővé tettek – írták.

A címlapfotó illusztráció.