×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Alapjogokért Központ: a baloldal antidemokratikus és leépítené a jogállamiságot

 

Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a magyar baloldal antidemokratikus, és ha hatalomra kerülne, leépítené a jogállamiságot – erről beszélt az Alapjogokért Központ vezető elemzője az M1 adásában.


Tóth Erik ezt azután mondta, hogy a szervezet levelet írt az Európai Parlamentnek és az Európai Bizottságnak arról, hogyan viszonyul a magyar baloldal a sajtószabadsághoz. Az ügy előzménye, hogy a Momentum elnöke megfenyegette a neki nem tetsző újságírókat azzal, hogy ha hatalomra kerülne, eltiltaná őket a szakmájuktól.

A levélben az szerepel, hogy miközben a hazai ellenzék rendszeresen kürtöli tele a nemzetközi nyilvánosságot azzal, hogy Magyarországon szerintük veszélyben van a sajtószabadság, a baloldal vezetőinek elmúlt időben tett nyilatkozatait alapján, tarthatunk tőle, hogy ezek a vádak éppen miattuk válhatnak valósággá.

A baloldali koalíció szocialista, szélsőjobboldali, liberális és zöldpolitikusai egyre gyakrabban tesznek olyan kijelentéseket, amelyek, ha azokat tettek is követnék az alapvető jogok magyarországi érvényesülését veszélyeztetnék – áll az Alapjogokért Központ levelében.

„Én őket egy időre eltiltanám a foglalkozásuktól."

Az írásban a Momentum miniszterelnök-jelöltjének legutóbbi kirohanását hozzák fel egyik példaként.

Fekete-Győr András néhány napja közösségi oldalán beszélt arról, hogy ha ő lenne a miniszterelnök, egy időre eltiltaná az általa propagandistának nevezett konzervatív újságírókat a munkájuk gyakorlásától.

„Én eltiltanám a hivatásuk gyakorlásától, mert újságírónak lenni, médiaszolgáltatónál dolgozni az egy közfeladat” – mondta.

Közben az Alapjogokért Központ felsorolása szerint az elmúlt években a baloldali és liberális, magukat jogvédőnek nevező szervezetek is jelezték, beavatkoznának a hazai sajtó működésébe.

A Társaság a Szabadságjogokért például 2017-ben részletes írásban fejtette ki, hogy a számukra nem szimpatikus újságírók és sajtóorgánumok szerintük nem hivatkozhatnak a sajtószabadságra munkájuk végzésekor.

De a Momentum elnökének sem a mostani volt az egyetlen hasonló akciója. Fekete-Győr András 2017-ben a gyakorlatban is megmutatta, hogyan képzeli el a politikusok és a média viszonyát. Akkor az Origo szerkesztőségébe tört be engedély nélkül azzal a szándékkal, hogy egy személyben elszámoltatja az ott dolgozó újságírókat.

Mostani kijelentésével kapcsolatban az Alapjogokért Központ vezető elemzője az M1-en úgy fogalmazott: elfogadhatatlan, diszkriminatív, hogy pusztán politikai megfontolások alapján bizonyos újságírókra kiterjed a sajtószabadság, másokra pedig nem. A szervezet ezért arra kéri az unió vezetőit, hogy ha korábban aggódtak a magyarországi jogállamiságért, akkor emeljenek szót a baloldal megfélemlítő és alapvető jogokat sértő kampánya ellen.

„Ezekre egyszerűen muszáj felhívni a figyelmet, mert így láthatóvá válik, hogy a magyar baloldali ellenzék bár magát köztársaságpárti és demokráciapárti ellenzékként definiálja, valójában ennek az ellenkezője igaz. Antidemokratikusak és a jogállamiságot sem inkább fel-, mintsem leépítenék” – mondta az elemző.

Tóth Erik hozzátette: ezek a megnyilvánulások egyértelművé teszik, hogy a baloldal milyen elveket ültetne át a gyakorlatba, abban az esetben, ha 2022-ben megkapnák a kormányalakítás lehetőségét.