Ma 120 éve, Nyitraújlakon született gróf Esterházy János, aki a magyar érdekképviselet központi figurája volt a két háború közötti Csehszlovákiában, s az egyetlen képviselő, aki az 1939 után létrejött Szlovákia parlamentjében ellene szavazott a zsidók deportálásának, majd menekítette is az üldözötteket. Miért várt rá haláláig tartó, kegyetlen börtönsors a háború után? Esterházy szellemi örökségéről beszélgettünk a boldoggá avatás előtt álló mártír életét kutató Molnár Imrével.
(Fotó: Wikipedia)
– Esterházy Jánosról szóló könyvében idézi Alekszandr Szolzsenyicint: amikor a Szovjetunióba hurcolt magyar politikussal együtt raboskodott Moszkvában, az orosz író szárított kenyérbélből készült gombokkal ajándékozta meg rabtársát, hogy az pótolhassa a letépetteket. Esterházy erre azt mondta, a Habsburgoktól sem kapott szebb ajándékot. Szolzsenyicin nevét tisztelettel őrzi az orosz nép, de Esterházy Jánosról alig hallani Magyarországon. Mi az oka annak, hogy ennyire eltérő e két különleges ember megbecsülése, emlékezete?
– Ez egy fontos kérdés és ritkán teszik fel. Magyarországon a kommunizmus 1989-ig tartott, s a diktatúra hallani sem akart róla: arisztokrata, hívő keresztény és kisebbségi magyar volt. De Esterházyt az élők sorából már életében a csehszlovák kommunista rezsim kitörölte azzal, hogy a legszigorúbb börtönökbe zárva tartották 1957-ben bekövetkezett haláláig és nem engedték meg még azt sem, hogy a szülőföldjéhez közel eső börtönben haljon meg. Elutasították azt a kérését is, hogy betegségét kórházban ápolhassák, pedig a legsúlyosabb szibériai tuberkolózissal tér haza a Gulagról. Amikor életbe lépett az 1955-ös, Csehszlovákia „felszabadulásának” évfordulója alkalmából meghirdetett amnesztia és több ezer rabot hazaengedtek, őt visszafordították a börtön kapujából. Halála után a család kérését elutasítva még a hamvait sem adták ki. A börtönparancsnok azt mondta, „ez az ember még holtában is tud nekünk ártani”. Nem volt neve, csak száma, ő volt a 7832-es rab.
– Ki volt Esterházy, mielőtt a 7832-es rabbá változtatták?
– Esterházy János 1932-ben lett Csehszlovákiában az Országos Keresztényszocialista Párt elnöke. Ez a magyarság egyik legnagyobb pártja volt. Még a történelmi Magyarországon jött létre a századfordulón, a Felvidéken. Ez a főleg katolikusokat tömörítő párt egyesült 1936-ban a többi magyar formációval; ennek a nagy pártnak Esterházy lett az ügyvezető elnöke, őt ugyanis Kassán egy évvel korábban beválasztották a prágai parlamentbe. Nem engedte magát grófnak szólítani; bejárta viszont az ország szinte minden magyar települését, hogy megismerje az ott élők gondját-bajait. Többször tárgyalt Edvard Beneš elnökkel is – ekkor még sejteni sem lehetett a későbbi, Benešhez kapcsolódó, a kisebbségeket minden joguktól megfosztó intézkedéséket –, s Beneš annyira hiteles politikusnak tartotta őt, hogy kormányában tárca nélküli miniszteri posztot ajánlott fel neki.
– Elfogadta a posztot?
– Az ajánlatot elutasította, épp úgy, ahogy 1939 után visszautasította azt is, hogy távozzon a Szlovákiává önállósult hazájából és Budapesten legyen a magyar parlament felsőházának képviselője. Az arisztokrácia és a visszatért területek parlamenti képviselői itt kaptak mandátumot ugyanis, neki is megvolt már a helye. Ő Szlovákiában maradt, ahogy 70 ezer másik magyar is; az ő érdeküket akarta szolgálni. Így lett a pozsonyi parlament egyetlen magyar képviselője. Ott is a magyar kisemberek gondját-baját vitte a nyilvánosság elé. Bár Hitler mintaállamában az országgyűlésnek nem sok szerepe volt, de a törvényeket a parlament szentesítette. Így a zsidótörvényeket is 1942-ben, melyet minden képviselő elfogadott. Kivéve Esterházyt. Ő volt az egyetlen, aki a zsidók deportálása ellen szavazott.
– Ehhez az időszakhoz kapcsolódik az a tevékenysége is, ami miatt – posztumusz – a Polonia Restituta elnevezésű rangos kitüntetést adományozta neki 2019-ben Lech Kaczyński lengyel államfő. Mivel vívta ki a lengyelek megbecsülését?
– A Magyarországra 1939-ben érkező lengyel menekülteknek elsők között sietett a segítségére. Támogatta berendezkedésüket, tagja volt a menekültügyi bizottságnak és ő maga segítette át a határon és juttatta Nyugatra Kazimierz Sosnkowski tábornokot, az emigráns lengyel kormány hadügyminiszterét és miniszterelnök-helyettesét. Esterházy nyíltan elítélte a NKVD (a Szovjetunió legfőbb állambiztonsági szerve – a szerk.) által végrehajtott katyni népirtást, amikor hallgatott erről az egész nyugati világ, mert nem akarták a szovjet szövetségeseket megzavarni ezzel...
– De nem csak lengyeleket menekített.
– Valóban, számos zsidó származású embert mentett ki az országból hamis útlevelekkel, a mai napig találunk olyan személyeket, akik erről beszámolnak. Össze tudta kovácsolni az egész felvidéki magyarságot: meghirdette a magyar család politikáját. Ez azt jelentette, hogy nemre, fajra, vallásra való tekintet nélkül szervezte egybe a magyar népcsoportot, politikai ellenfeleit is bevonva ebbe a munkába. Szociális és kulturális téren is „csillaga” volt az akkori politikának. Pető Sándor, a Magyar Nemzet alapító főszerkesztője így ír róla 1939-ben: „Esterházy János mentette meg a Szlovákiában maradt magyarságot a teljes lelki összeomlástól. A Szlovákiában maradt magyarság ezért egy emberként zárkózik Esterházy mögé, akinek meg nem zavart nemzeti ösztöneiben szinte vallásos hittel bízik. Ő nemcsak feje ennek a megkevesebbedett magyarságnak, hanem ezermester keze, lába, mindenese.” Mintha kicsit elő is vetítené Pető Esterházy sorsát. Ő akkor sem adta föl ezt a védő szerepet, amikor 1944-ben megfosztották parlamenti mandátumától, bíróság elé állították és fél évre elítélték.
– Mi lett Esterházy sorsa a háború után?
– 1945 áprilisában kihirdették a kassai kormányprogramot, mely az egész magyarságot bűnössé nyilvánította és az országból való eltávolításra ítélte. Ekkor fölkereste Gustav Husak belügyi megbízottat, s felajánlotta segítségét, hogy közvetít a magyarság ügyeiben.
– Mit válaszolt Husak, aki Kádárral egy időszakban volt később Csehszlovákia első embere?
– Husak letartóztattatta Esterházyt és átadatta az NKVD-nek, amely több ezer felvidéki magyarral együtt deportálta őt. A moszkvai Ljubjanka börtönébe hurcolták, itt raboskodott együtt Szolzsenyicinnel. (Az orosz író megemlékezett cellatársáról A pokol tornáca című regényében – a szerk.) Mintegy hatszáz órán át kínozták, verték, de a teljesen zagyva, ellene szóló vádiratot csak akkor írta alá, amikor kilátásba helyezték, hogy családját, gyermekeit is oda hurcolják. Tudta, hogy ezt minden további nélkül meg tudják tenni. Bevallotta a nem létező bűnöket, hogy megmentse szeretteit. Ettől kezdve már nem a képviseletét, hanem a szenvedését vállalta fel a felvidéki magyar népcsoportnak.
– Felvállalta? Voltak választási lehetőségei?
– Igen, ennek a vállalásnak fényes bizonyítéka, hogy miután a csehszlovák állam halálra ítélte és 1949-ben kiadta őt a Szovjetunió (az ítélet külön hangsúlyozza, hogy nem méltó más halálnemre, mint akasztásra), egy ideig roncsolt tüdejét Pozsonyban, a járványkórházban ápolták. A gyéren őrzött intézetben egy tökéletes szökési tervet dolgoztak ki neki. Diplomata kocsiban hagyhatta volna el Ausztria felé az országot. Ő azonban megtagadta a szökést, maradt népével.
– Miért döntött így?
– Egy korábbi beszédében ezt így fogalmazta meg: ha veletek voltam a jó időkben, a rossz napokat, a szenvedés idejét is veletek akarom eltölteni. Halálos ítéletét egyébként elnöki kegyelemből életfogytiglanra változtatták, 1957-ben halt meg a csehországi Mírov börtönében.
– Igen keveset hallunk, olvasunk erről a történetről.
– Borzasztó lépéshátrányban van a magyar történetírás, Csak most, hogy Esterházy életét kutatom, tömegével kerülnek elő a Csehszlovákiában ártatlanul bebörtönzöttek névsorában a magyar nevek; fogalmunk sincs, kik voltak ők, miért kerültek be.
– Tudna példát mondani?
– A napokban került a kezembe Borsos Mihály börtönnaplója, ő papként került a rácsok mögé, amikor Esterházy is raboskodott. Arról ír, hogy hány magyar paptársával találkozott fogvatartottként. Esterházy is csak most kerül a figyelem középpontjába, legtöbben a boldoggá avatása kapcsán kezdenek róla írni.
– Mi a ma kezdődő Esterházy-emlékév célja?
– Próbáljuk az Esterházyról való tudást olyan szélesebb társadalmi rétegekhez is eljuttatni, akik nem ismerik életáldozatát, mártíriumát. Másrészt szeretnénk minél több egyházi közösséget bevonni, hogy imáikkal is támogassák a 2019-ben megindult boldoggá avatási folyamatot. Fontos, hogy ez az emlékév egybeesik az eucharisztikus kongresszussal, hiszen Esterházy a börtönkörülmények között is részt vett az ott tartott titkos szentmiséken. Rábízták az eucharisztiát, az átváltoztatott kenyeret, amit ő rabruháiban elrejtve vitt a betegeknek, akik nem vehettek részt ezeken az összejöveteleken. Esterházy, úgy érzem, lelki iránytű lehetne az egész Kárpát-medencei magyarság számára.
– Kitárgyalatlan történetek rejtőzhetnek, karnyújtásnyira tőlünk.
– De ki beszél arról, amiről Bíró László püspök a Nemzeti Összetartozás Napján, hogy Trianon óta minket vértanúk koszorúja fog körül – ez a határon túli magyarság? Illyés még azt írta, mint kenyeret a héja, úgy veszi körül az anyaországot a határon túliak karéja. Hol van az a fehér könyv, amely feldolgozza a határon túli magyarság Trianon óta elpusztult áldozatai, vértanúi emlékét?
